Csillagidő: 79551.3

Az Orvosi főtiszt naplója, Csillagidő: 79551.3

A COLOMBUS három nappal ezelőtt egy Kandariai nevű fajjal vette fel a kapcsolatot, akik egy békés, felfedező nép a Béta Kvadránsban. Az új barátok örömmel osztották meg a tudásukat és tapasztalataikat, cserébe Orvell Kapitány is átadta a teljes Föderációs kulturális adatbázisunkat. A Kandariaiak szerették volna bemutatni egy érdekes technológiai vívmányukat, egy emlék restauráló szerkezetet, amivel régi emlékek újra élésével gyarapíthatják tudásukat. Orvell Kapitány vállalta az emlék restaurációt, ám a szerkezet eddig ismeretlen okokból meghibásodott és a Kapitány vélhetően kómába esett, a szerkezet fogságában.

Eddig bármilyen orvosi megközelítéssel próbálkoztam, hogy a Kapitányt felébresszük, egyik sem volt eredményes. A Kandariaiakkal közösen próbáljuk megfejteni mi történhetett a géppel és Orvell Kapitánnyal… Bejegyzés vége. – jegyezte be Dr. Aeron Sanders az orvosi bejegyzést a USS COLOMBUS hajónaplójába.

 

18 órával korábban

Orvell Kapitány, Myria Myrian Parancsnok-helyettes, Icheb Hadnagy és Nyolcas a Kandariai Elöljáróval társalogtak, miközben az Emlékezet Restaurációs Központba tartottak.

- Érdekesnek tűnik, hogy visszaléphetünk az emlékeinkbe és újra élhetjük őket. – állapította meg Icheb.

- Ez annál kicsivel több Mr. Icheb! – magyarázta az Elöljáró, majd folytatta – Az Emlék Restaurátor segítségével nem csak újra nézheti az emlékeit, a gép az agy memória központját stimulálva lehetővé teszi, hogy interaktívvá váljon az élmény, alakíthatja, átírhatja a történteket… nem kell ragaszkodnia az eredeti történethez, másképpen is cselekedhet, mint korábban. – mondta a Kandariai Elöljáró.

- Hasonló, mint az általunk használt holoprogramok. – vágott közbe a nyers magyarázattal Nyolcas.

- Majdnem… majdnem! – jött a válasz az idegentől.

Amikor a társaság a terembe ért, a személyzet már előkészítette az Emlék Restaurátort.

- Nos, Kapitány?! Ki próbálja, milyen újra élni egy régi emléket? – érdeklődött izgatottan, kicsit büszkén, kicsit bizakodó hangon az Elöljáró.

- Kapitány, talán nem ártana, ha előtte Icheb Hadnagy és Nyolcas megvizsgálnák a szerkezetet! – javasolta némi aggodalommal a hangjában a Parancsnok-helyettes.

- Semmi gond, Miss Myrian! Vendéglátóink biztosítottak róla, hogy az eljárás biztonságos… de ha ez megnyugtatja, akkor, ha az Elöljáró is beleegyezik, vizsgálják meg mind hárman a szerkezetet! – válaszolt Orvell Kapitány, akit kifejezetten érdekelt milyen lehet a saját emlékeit újra átélni, mintha az a valóság lenne.

A Kandariai Elöljárónak nem volt kifogása az ellen, hogy megvizsgálják a szerkezetet, bár a Föderációsok gyanakvását nem értette, az ő népe körében ez nem volt jellemző.

Miután Icheb, Nyolcas és Myra is megvizsgálták a tricordereikkel az Emlék Restaurátort, mind a hárman arra jutottak, hogy bár a szerkezet működése rendkívül bonyolult, nem jelenthet veszélyt a használójára.

Miután az Orvell Kapitányt kísérő delegáció tagjai megnyugodtak, a Kapitány jelezte a vendéglátójuknak, hogy kezdhetik a procedúrát.

A szerkezet két részből állt, volt egy központi mag, ehhez kapcsolódott egy ágyszerű fekvő hely. Miután Orvell Kapitány helyet foglalt a gépnél, az Emlék Restaurátort működtető személyzet installálta a gépezetet.

Három darab sötét kavics jellegű korongot helyeztek el Natheniel Orvell fején, amik egy kábel segítségével a központi magra csatlakoztak.

- Ha készen áll, jelezze!

A stimuláló korongok megkezdik az agy hullámainak átrendezését, hogy létrehozza a központi mag az emlékképet. – magyarázta a kezelőszemélyzet tagjai közé tartozó nő.

- Ne várassuk azokat az emlékeket! – válaszolt érdeklődve a Kapitány.

Közben Nyolcas, Myra Myrian, Robert és Icheb érdeklődve figyelték az eseményeket.

Miután a gépet kezelő nő elindította az Emlék Restaurációs folyamatot, Orvell Kapitány katatón állapotba zuhant.

A teremben volt egy nagyobb kivetítő, amin különböző mérési adatok illetve a résztvevő élettani adatai jelentek meg.

- Mint láthatják, azon a diagramon, Orvell Kapitány emlékei viszonylag nagyobb töredezettséget mutatnak, mint egy átlagos Kandariai férfi esetében, de ez minden bizonnyal a genetikai különbözőségből adódik… ha végzett az emlék töredezettség mentesítő, kapcsolatba tudunk majd lépni a Kapitánnyal néhány rövid mondat erejéig. – magyarázta az Elöljáró.

A társaság tagjai érdeklődve figyelték a monitorokat, néhány perc elteltével azonban a kezelő személyzet egyre izgatottabban társalgott egymás között, és a kijelzőn lévő értékek is egyre gyorsabb ütemben változtak a korábbihoz képest.

- Mi történik?  - kérdezte az Elöljárót a Biztonsági főtiszt.

- Nem tudom pontosan, én nem értek a géphez, de azt hiszem, a Kapitány szervezete valamiért másképpen reagál az agyhullámok stimulálására, mint ahogy másoknál szokott. – válaszolt a Kandariai férfi.

Myra Myran egyre feszültebb lett, látva, hogy Orvell Kapitány magatehetetlenül feküdt a gépezetben, miközben a biztonságosnak mondott emlék restaurációs eljárást végzők sem tudták mi történik a Kapitánnyal.

A COLOMBUS Orvosi Segéd Hologramja próbálta értelmezni a látott értékeket, és az egyre nyugtalanabbá váló helyzetben próbálta felmérni a lehetőségeket.

- A stimulációs eljárás blokkolja a neuro-kortikális működést! Azonnal meg kell szakítani a folyamatot! – mondta a véleményét Robert, majd utasította a kezelő személyzetet, hogy szakítsák meg az emlékek töredezettség mentesítését.

A három Kandariai próbálta lekapcsolni az agy stimulációs eljárást, de a neuro interfészen valamiféle visszacsatolás jött létre, ami kétirányú kisülést eredményezett.

Az események hatására, bekapcsolt a vészleállást jelző hang a teremben, de a szerkezet továbbra sem kapcsolt le, továbbra is fogva tartotta Natheniel Orvell tudatát.

- Összeomlanak az idegpályái! – jelentette az egyik kezelő a másik kettőnek, ijedt hangon.

- COLOMBUS, itt az OSH! Azonnali vésztranszportálást kérünk, egyenesen a Gyengélkedőre! Orvosi vészhelyzet! – adta az utasítást Robert a kommunikátorán keresztül a USS COLOMBUS Csillaghajó legénységének, akik a hajóra transzportálták Orvell Kapitányt és az Emlék Restaurátor szerkezetet is.

 

* Orvell Kapitány, hall engem? * kérdezte egy elmosódott kép, aki csillagflotta egyenruhát viselt.

* Ébredjen Kapitány! * most már egy kicsit tisztább arc jelent meg, bár a kép még így is homályos volt.

* Nate hallasz? Ébredj fel! * egy régi ismerős arc, orvosi egyenruha, de a név nem jutott eszébe.

* Nate ébredj! Nate… * hallotta a hangokat álmában Natheniel Orvell, majd lassan kezdett magához térni.

Natheniel furcsa álmából felébredve kis öccsét, Nick-et pillantotta meg először álmos tekintetével.

Miközben öccse hajó modellekkel játszott és ugrált a kezében, a tizennégy éves fiatal fiú, Nate Orvell kábán, kicsit zavarosan próbált magához térni álmából.

- Nick? – kérdezte kicsit zavarodottan az idősebb testvér – Nick, Te vagy az? – kérdezte.

- Persze, hogy én vagyok Nate! Ki lenne más? De szólíts inkább Nicholas Kapitánynak! Én vagyok a USS VOYAGER csillaghajó új kapitánya! – válaszolt viccesen és játékosan a fiatalabb testvér, Nicholas Orvell, aki három évvel volt fiatalabb, mint bátyja Natheniel Orvell.

Az idősebb testvér lassan felült az ágyában és egyre inkább tért magához.

Nagyon furcsa érzése volt, mert nem tudta, hogy hol van és mikor, de furcsa álomképek voltak a fejébe. Először megnézte a karját, a tenyerét, majd végig simította az arcát.

Közben kisöccse továbbra is vidáman játszott mindenféle űrcsatákat a bátyja szobájában lévő csillaghajó modellekkel.

- Wumm-Wumm, tsu-tsu! Itt a Borg! Asszimilálni fogjuk! – mondta játék közben a tizenegy éves Nick Orvell.

- Nick Kapitány vagyok! Sosem fogtok asszimilálni, végzünk veletek Borgok! – folytatta a játékot a fiatalabb testvér.

Miközben Nate kezdett magához térni, kikászálódott az ágyából, és kivette az öccse kezéből a Borg kocka hajó játék makettjét.

- A Borg nem azt mondta a VOYAGER legénységének, hogy Itt a Borg! Asszimilálni fogjuk! – morogta az idősebb testvér a fiatalabbnak, amolyan dorgálás képpen, majd bekapcsolta a hangszimulátort és öccsével folytatta a játékot – Itt a Borg, Minden ellenállás hasztalan! Asszimilálni fogjuk magukat! – mondta játék közben Nate öccsének, aki a USS VOYAGER csillaghajó makettjével játszott éppen.

- Tsu-tsu-tsu! A VOYAGER elpusztítja az összes Borg-ot! Bumm! Telitalálat! Felrobbantál! – örvendezett a fiatalabb testvér, miközben bátyjával játszottak a csillaghajó makettekkel.

Ekkor valaki kopogott a szoba ajtón, majd a két gyerek édesanyja nyitott be.

- Fiuk! Kész a reggeli! Gyertek! – mondta az anya, majd elindult vissza a konyhába. Nate és Nick szinte azonnal követték édesanyjukat.

Az ebédlőben szépen megterített asztal fogadta a gyerekeket, akik izgatottan siettek a helyükhöz.

- Anya, milyen nap van ma? – kérdezte kicsit zavarodottan Nate.

- Kicsim, most csak viccelsz, ugye? Jól érzed magad?

- De buta vagy Nate! – mondta picit gúnyolódva a fiatalabb testvér – Apa ma jön haza az ünnepségre! – válaszolta büszkén és izgatottat a fiatal Nick Orvell.

Nate picit összezavarodva figyelte édesanyját és öccsét, hirtelen nem tudta miről beszélnek.

- Natheniel, jól vagy Édesem? – kérdezte Judith Orvell, a gyerekek édesanyja.

- Picit furcsán érzem magam Anya! Fura dolgot álmodtam… és nem tudom fura érzésem van. – válaszolt a fiú az anyja kérdésére.

- Biztos az izgatottság miatt van! Ma van a VOYAGER hazatérésének jubileumi, ötödik évfordulója, már hetek óta erre készülsz, hogy az ünnepségen beszélhess Janeway Admirálissal. Még apátok is hazajön az UTOPIA PLANITIA-ról. De nyugodj meg Nate, minden rendben lesz! Az eredményeid példásak és a Direktórium is támogatja, hogy ösztöndíjat kaphass majd! – mondta Judith a fiának.

Ekkor a ház computere jelezte, hogy bejövő transzport sugár érkezik, majd a hallban materializálódott Nate és Nick édesapja, Marcus Orvell.

- APA! – ordította örömében a fiatalabb testvér, miközben futott édesapját megölelni.

Miközben Marcus is üdvözölte a családját.

- Üdv, Apa! – köszöntötte Nate is az édesapját.

- Srácok! Jó látni Titeket! – üdvözölte a fiait Marcus Orvell, miközben megölelte őket egymás után.

Judith örömmel nézte, hogy a fiuk milyen nagy örömmel köszöntik édesapjukat, aki közel fél éve volt távol a családjától.

- Szerelmem! – köszöntötte Marcus a feleségét – Rég volt már! – mondta kicsit élcelődve a férfi, amire a nő azonnal válaszolt is.

- Ne bolondozz! Alig egy órája beszéltünk! – válaszolt Judith a férjének.

- Az akkor is csak egy hologram! Minden nélküled töltött perc egy örökké valóságnak tűnt! – mondta romantikusan a férfi.

- Jaj, Marcus! – reagált a nő, majd az asztalhoz terelte a családját – Most, hogy mindenki itt van ezen a szép napon, végre üljünk asztalhoz! – javasolta Judith.

Nate visszatért a helyéhez, az apjuk pedig Nick-et terelte a helyére, majd mindannyian neki kezdtek a gondosan elkészített ünnepi reggeli elfogyasztásának.

- Hihetetlen, hogy már öt év telt el azóta, hogy a VOYAGER haza tért a Delta Kvadránsból! – állapította meg Judith, miközben a háttérben ment a Föderációs Hír Csatorna, az FNN, ahol egész nap az ünnepségről illetve a VOYAGER csillaghajóról és legénységéről készített műsorokat sugároztak.

- Janeway Admirális és a VOYAGER legénysége ezen a napon nem csak visszatértek a Földre, de ne feledkezzünk meg róla, hogy valószínűleg, sikerült elpusztítaniuk a Borg Kollektívát is! – emlékeztette családját az események fontosságára Nate.

- Pontosan, ahogy mondod fiam! Janeway Admirális nem csak a legénységét mentette meg, de mindenki mást is, akiket ezután a Borg nem tudott már asszimilálni! Erről szól a Föderáció! Nem csak magunk megmentése, de a mások iránti törődés is fontos! Ezt jól véssétek az eszetekbe Srácok, ez az alapja mindennek! – mondta Marcus a fiainak.

Nate és Nick figyelmesen hallgatták apjuk szavait, miközben Judith Orvell büszkén figyelte családjukat.

- Apa, mesélj kérlek az új hajóról, amin dolgoztok! – kérte Natheniel az apjukat.

- A Flotta szeretne visszajutni a Delta Kvadránsba, ezért olyan hajót tervezünk, ami hosszútávú felderítő és kutató hajó is egyben, a legmodernebb technológiával felszerelve. – válaszolt a kérdésre Marcus.

- De, hogy lesz képes egy hajó legénysége eljutni a Delta Kvadránsba, úgy hogy vissza is térhessenek? A VOYAGER sem járta végig az utat. – érdeklődött Nate Orvell.

- Igen bizonyosan egyirányú lenne az út, ha 70.000 fényévet kellene megtennie egy hajó legénységének 9,9-es szubtér fokozaton… De a Csillagflotta legjobb tudósai dolgoznak azon, hogy kifejlesszenek egy transztér sebességre képes hajtóművet. – válaszolt Marcus a fiának.

Miközben elfogyasztották a reggelijüket és zajlott a beszélgetés az anyjuk látta, hogy ideje készülniük az ünnepségre.

- Fiuk, nagyon izgalmas, hogy hogyan fogunk visszajutni a Delta Kvadránsba, de ha nem készültök el időben, nem fogunk oda érni a Ceremóniára! – mondta Judith.

- IGEN, ANYA! – harsogta a két Orvell testvér, majd ahogy befejezték a reggelijük elfogyasztását, felpattanva az asztaltól siettek a szónikus zuhany alá.

Marcus megfogta a felesége csuklóját, miközben nézték, ahogy a két gyerek azon versenyzik melyikük ér előbb a szobájukba.

- Nagyon hiányoztatok!  - mondta a férfi a feleségének.

- Te is hiányzol Nekünk! De Janeway Admirális rád sem fog várni, ha nem készülsz el! – monda kicsit cinikus hangon a feleség.

 

Miután az Orvell család elkészült, a Globális Transzporter Hálózat segítségével New Yorkból egyenesen San Francisco belvárosába transzportáltak, ahol egy Taxi komp segítségével a Csillagflotta Hajó Múzeumához utaztak.

Amikor a taxi komp leszállt, rengeteg élőlény hömpölygött a taxi állomás környékén, több százezren jöttek el a Bolygók Egyesült Föderációjának különböző bolygóiról, hogy a USS VOYAGER hazatérésének jubileumi 5. évfordulóján köszöntsék a híres csillaghajót és legénységét.

Natheniel teljesen el volt ájulva a látványtól, ami elé tárult, amikor a kompból kilépve a nyüzsgő tömeg a szeme elé tárult.

De ami még lélegzetelállítóbb volt az ifjú Orvell számára, az a hatalmas csillaghajó, ami a Hajó Múzeum legújabb darabjaként foglalta el helyét a hatalmas felszálló pályán.

A beléptető kapuknál leolvasták a belépőjegyét a család minden tagjának, majd több adat file-t is kaptak a személyes adathordozójukra, amit a gyerekek nagy örömmel nézegettek és olvastak.

Amikor közelebb értek a hajóhoz a látvány valóban bámulatos volt, ahogy a 344 méter hosszú csillaghajó eléjük magasodott.

- Menjünk közelebb, a fogadás hamarosan kezdetét veszi! – javasolta Marcus Orvell a családjának.

 

A VOYAGER hazatérésének 5. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepség sorozat egyik része volt, a csillaghajó kiállítása a Csillagflotta Hajó Múzeumában.

Az Intrepid osztályú hajót a hazatérése után azonnal a Földi Űrdokkba szállították, ahol megkezdték az ablatív pajzs rendszer vizsgálatát, a különböző beépített borg technológiák vizsgálatát. A hajót öt éven keresztül vizsgálták a Flotta legjobb technikusai, tudósai, gépészei, majd így jöhetett el a pillanat, hogy a VOYAGER a Hajó Múzeumba kerülhetett.

A rendezvény méltó emléket kívánt állítani a kalandos hazatérésnek, ezért döntöttek arról, hogy a kiállításon részt vegyen a teljes legénység.

A VIP meghívottak között szerepelt sok olyan híres Csillagflotta tiszt, akik valamilyen módon hozzájárultak a legénység hazatéréséhez, de voltak olyanok is, akik a Flotta jelenlegi vezető kutatásaiban vettek részt, így volt lehetősége Marcus Orvell-nek, hogy elvigye a családját a Hazatérés napján az ünnepségre.

A rendezvény megnyitója azzal vette kezdetét amikor a Delta komp vezetésével egy raj űrkomp száguldott végig az ünneplő tömeg felett, kék, fehér és arany sárga színű dilithium felhő csíkot húzva maguk után.

Az ünnepség megnyitóján Kathryn Janeway Admirális jelent meg az óriás holografikus kivetítőkön.

- Üdvözlöm Önöket, a VOYAGER Föderációs Csillaghajó Hazatérésének Napján! – kezdte az Admirális a beszédét – Köszönjük Tom Paris Parancsnoknak, a pazar légi parádét! – folytatta Janeway, majd közel egy órán keresztül tartotta beszédét, melyben megköszönte a legénység tagjainak, hogy hét éven keresztül rendíthetetlenül kitartottak a Delta Kvadránsban, megemlékezett az elveszített barátokról, és hálát adott az újaknak. Izgalmas kalandjaik közül megemlített párat, végül pedig szarkasztikusan megköszönte a Borg Királynőnek, hogy használhatták a transztér járatukat a hazatéréshez.

Az Admirális beszéde végén jó időtöltést és vulcani hagyomány szerint, hosszú és eredményes életet kívánt minden jelenlevőnek.

 

A beszédet követően egy fogadásra került sor, ahova a VIP meghívottak is hivatalosak voltak.

Natheniel Orvell bízott benne, hogy majd sikerül beszélni Janeway Admirálissal, vagy a VOYAGER legénységének más tagjaival, akiket hősként tartottak számon.

A fogadáson több mint háromszázan vettek részt, így nem volt egyszerű dolga az ifjú Orvell-nek, főleg, hogy mindenki, ahogy ő is, a hazatért Legénységgel szeretett volna beszélni.

Miközben Nick az édesanyjukkal egy asztalhoz ült, addig Marcus próbálkozott a tömegen átjutni, de nem sok szerencsével. Egy idő után, amikor már nem jutottak előrébb a 14 éves ifjú leült egy szabadon álló kanapéra, miközben minden bizodalma elszállt, hogy beszélhessen az Admirálissal.                                         

Nate Orvell látta, amint a USS VOYAGER híres legénységének főtisztjei szinte elvesznek az őket ünneplő tömegben.

Miközben figyelte a vendégeket egyszer csak tiszti egyenruhában lévő Flotta tiszt huppant le a kanapéra Nate mellé.

- Hello! – üdvözölte a tiszt a fiút.

- Üdv! – viszonozta nagy nehezen a kamasz az üdvözlést, miközben oda sem figyelt ki ült le mellé.

- Te hogy, hogy itt ücsörögsz, miközben a mindenki pórbál pár szót váltani a VOYAGER legénységével? – érdeklődött a férfi, a látszólag csalódott fiútól.

- Pont azért ücsörgők itt, mert mindenki próbálkozik, és esélyem sincs, hogy beszéljek Janeway Admirálissal… - válaszolta kicsit mogorván Nate.

- Ohh, értem! – válaszolt együtt érzően a férfi – Hát, mindig azt vallottam, ha valami nem akar sikerülni elsőre, próbáld meg másképp! – javasolta a tiszt.

Nate Orvell értelmetlennek tartotta amit a Flotta tiszt mondott neki, majd mikor megakarta kérni, hogy távozzon, akkor tudatosult benne, hogy kivel is beszélget.

- Tom Paris?! – csodálkozott rá a fiú.

- Halkabban! Még felismer a tömeg! – kérte a VOYAGER egykori kormányosa.

- Gondolja, hogy dísz-egyenruhában nem ismerik fel a híres Tom Paris-t? – kérdezett vissza kicsit cinikusan a fiatal Orvell.

- Mondasz valamit! – válaszolt Tom – Te ismersz engem, viszont én nem tudom, ki vagy fiatalember! Hogy hívnak? – érdeklődött.

- Natheniel Orvell vagyok. – válaszolt a fiú.

- Nagyon örülök, Mr. Orvell!

Meg tudhatom miért olyan fontos, hogy Janeway Admirálissal beszélhess? – érdeklődött Tom.

- Mert, mint mindenki más is, csodálom Önöket, ezerszer hallottam a kalandjaikat, játszottam a holoregényeiket, és mert volt egy szokatlan álmom, amiben Kapitányként vezettem egy csillaghajót! – magyarázta Orvell.

- Hát Mr. Orvell, akkor ne ez a tömeg legyen az, ami az útjába áll az álmainak! – mondta mosolyogva Paris Parancsnok.

- Nos, bevallom Neked őszintén, semmi kedvem sincs ehhez a sok emberhez… viszont Téged valahogy Janeway Admirális közelébe kellene juttatni… - gondolkodott hangosan Tom, majd egy egyszerű trükkre gondolt.

- Mr. Orvell, vegye fel a zubbonyom, így át tud jutni a biztonsági tiszteken, amíg én egy kicsit itt rosszul létet színlelek… - ötletelt Tom Paris.

- De Parancsnok, nem lenne egyszerűbb, ha csak simán oda kísérne az Admirálishoz? – kérdezte Nate vonakodva.

- Hová lett a fiatalok kaland vágya? – tette fel csodálkozva a költői kérdést Tom.

– Csak kövess! – tanácsolta a fiatal fiúnak, majd útnak indultak egyenesen a dísz asztal felé, ahol korábbi tiszt társai beszélgettek a jelenlevőkkel.

- Egy kis utat kérünk! – mondta hangosabban a Parancsnok, mire az emberek azonnal félre álltak előttük.

- Hmm, nem is gondoltam, hogy ez ilyen simán fog menni… - mondta halkan az őt követő Nate Orvell-nek.

Amikor Tom Paris és Nate át értek a tömegen, a VOYAGER korábbi tisztjei örömmel fogadták az érkező Parancsnokot.

- Tom Paris, bár már parancsnoki rangjelzés van a gallérján, a késésről még mindig nem szokott le úgy látom! – mondta nevetve Chakotay, majd a korábbi elsőtiszt egy kézfogással és öleléssel köszöntötte régi bajtársát.

- Csak ha Ön a rangidős tiszt Uram! – válaszolta humorral Tom.

- És ki ez a fiatalember? – kérdezte Kathryn Janeway.

- A nevem Natheniel Orvell! – mutatkozott be tisztelegve a Csillagflotta tisztek előtt.

- Pihenjen Kadét! – viszonozta az üdvözlést Janeway.

- A fiú még nem kadét Asszonyom! – magyarázta Tom – Azért jött, hogy Önnel beszélhessen valami különös álmáról. – mondta Paris Parancsnok.

- Értem! – válaszolt komoly tekintettel az Admirális, majd a fiúra nézett – Akkor fiatalember, vonuljunk egy kicsit nyugodtabb helyre!

Addig Paris Parancsnok bizonyára szívesen átveszi a helyem! – mondta Janeway, majd átvonultak egy másik helyiségbe, közben jelzett a biztonságiaknak, hogy biztonságban vannak, nem kell készenlétben állniuk.

- Elnézést kérek Admirális, hogy zavarom ezen a napon! – kezdett szabadkozni a fiú.

- Mr. Orvell, a Csillagflotta valóban ünnepeli ezt a napot, ahogy számunkra is jó érzés, hogy a Delta Kvadránsban töltött hosszú évek után haza jutottunk, de az, hogy a mai napon hivatalosan is múzeumba került a VOYAGER, ez mindannyiunknak fájó pillanat is egyben, tehát igazából nem zavart meg semmit! – magyarázta barátságosan Janeway.

- Tom azt mondta, hogy valamiféle különleges álomról szeretne velem beszélni… - vezette fel a kérdést a nő.

- Igen Admirális, volt egy különleges álmom, amiben én voltam egy csillaghajó kapitánya. – kezdte magyarázni a fiú.

- Sokszor az álmaink csak a vágyaink illúziói. Tudja, hogy a Csillagflottába csak akkor léphet be, ha betölti a nagykorúságát?! Először részt kell vennie az alapképzési programon Flotta kadétként, azután el kell végeznie a parancsnokképző programot, és csak ezután kerülhet csillaghajóra, mint főtiszt.

Ilyen fiatalon, aligha lehet Önből egy csillaghajó kapitánya! – magyarázta logikailag az érveit az Admirális.

- Tudom, Admirális, hogy nem lehetek még Kapitány, de az álmomban se ilyen fiatal voltam, jó pár évvel idősebb lehettem… - próbálta magyarázni a fiú a nőnek.

- Mr. Orvell, mint tudja, a Föderáció és a Csillagflotta folyamatos kihívások előtt áll. Már a kezdetek óta… mindig voltak veszélyek… A Klingon Birodalom, a Borg, az Eugenikus háború, a Domínium háború, a Mars incidens… - állt meg egy pillanatra az Admirális.

- Mars Incidens? – kérdezett vissza Nate értetlenül, mivel a többi eseményről vagy fenyegetésről hallott, olvasott, tanult korábban, de erre nem emlékezett.

- Nyelv botlás volt… A lényeg, hogy a Föderáció, mindig a Csillagflotta képzett tisztjeire, kapitányaira támaszkodhatott. Sajnos abban nem tudok segíteni, hogy ez a valóságosnak tűnő álma miért jelent meg Önnek, de bízom benne, hogy ha kellő kitartást és elszántságot érez magában, akkor, ha eljön az ideje, csatlakozik majd a Csillagflottához! – válaszolt Janeway.

- Köszönöm Admirális! – válaszolt elcsüggedt hangon a fiú.

- Tudok még valamiben segíteni Önnek? – kérdezte kedvesen a nő.

- Nem. Köszönöm, hogy beszélhettem Önnel! – mondta tisztelettudóan Nate.

- Akkor mit szól hozzá, ha visszatérnénk a többiekhez? – kérdezte Janeway a fiút, Nate bólintva jelezte, hogy mehetnek.

Mielőtt visszatértek a fogadó terembe, ahol még mindig nyüzsgött a tömeg és nem értették, hogy hova tűnt a Flotta leghíresebb ex-kapitánya, Janeway kérdezett valamit a fiútól.

- Azt nem árulta el Mr. Orvell, hogy mi volt a neve a hajónak, amin Kapitányként szolgált!? – kérdezte érdeklődve az Admirális.

- COLOMBUS… USS COLOMBUS, úgy emlékszem. – válaszolt, majd ekkor az édesapja lépett oda a társasághoz.

- Elnézést kérek Admirális a fiam viselkedéséért! – szabadkozott Marcus Orvell.

- Ugyan, semmi gond! A fiatalember semmi rosszat nem tett!

Örülök, hogy beszélhettünk Mr. Orvell! Remélem, találkozunk még a Csillagflottánál! – mondta búcsúzóul Janeway Admirális, majd kezet nyújtott Natheniel Orvell-nek, aki viszonozta a búcsúzást, majd az apjával távoztak a társaságtól.

Néhány másodpercig Janeway Admirális elgondolkodva állt a társai mellett.

- Sajnálom, Admirális, ha gondot okoztam! – mondta Tom Paris, miközben a kislánya kezét fogva oda lépett az Admirális mellé.

- Semmi gond, Mr. Paris! Jól tette! – válaszolt Janeway.

- Hallottak már a U.S.S. COLOMBUS csillaghajóról? – kérdezte Kathryn Janeway Tom-ot és Chakotay-t.

- Nem ismerős! – válaszolt Paris Parancsnok.

- Én sem hallottam ilyen nevű hajóról! A Csillagflottához tartozik? – kérdezte Chakotay.

- Azt hiszem, nem. Nincs még ilyen nevű hajó a Flottánál. – válaszolt a nő.

- Még? – kérdezett vissza a hajdani Maquis.

- A Flotta nem rég kezdett bele egy újfajta hajó tervezésébe, de a projekt nem nyilvános… De érdekes, hogy a COLOMBUS PROJEKT az én ötletem volt… - magyarázta Kathryn Janeway.

Közben megérkezett a Föderáció Elnöke is az eseményre, így a társaságnak fogadnia kellett az elöljárókat.

 

Ahogy Nate Orvell és családja elhagyta az VOYAGER hazatérésének 5. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget, Nate nem akart beszélni a szüleivel, sem az öccsével.

- Hogy gondoltad, hogy csak úgy odamész Janeway Admirálishoz? Kész csoda, hogy a biztonságiak nem vezettek el! – teremtette le a fiát Marcus Orvell, majd folytatta – Tudod, mennyi szívességet kellett kérnem, hogy eljöhessünk erre az eseményre? Az Admirálisra jó benyomást kellett volna tenned, amikor sorra kerülünk és bemutatlak neki!  Nem… így! – mondta bosszankodva, csalódottan a fiúk apja, de Nate nem is válaszolt inkább semmit.

- Drágám, most már ne bosszankodj ezen! – nyugtatta Judith Orvell a férjét – Nate-nek sikerült beszélnie Janeway Admirálissal, és ez a lényeg! Nem hinném, hogy az Admirális emiatt rosszul ítélné meg a fiúnkat! – mondta Judith.

Marcus Orvell aznap nagyon mérges volt és csalódott az idősebb fiában, így a nap, ami egy remek családi programnak indult, rossz szájízzel ért véget.

Natheniel aznap este a szobájában ült, és egy VOYAGER hajó makettet tartott a kezébe, azt nézve gondolkodott a történteken.

A szoba ajtaja kopogás nélkül nyílt ki, szép lassan… Nate tudta, hogy az öccse jön be a szobába, mert ő volt az egyetlen, aki soha nem kopogott, csak beviharzott, most viszont szép lassan lépett be a testvére.

- Van kedved játszani? – kérdezte félénken a fiatalabb fiú.

- Ne haragudj Nick, most nincs hozzá kedvem… - válaszolta Nate az öccsének.

- Ha szeretnél, most lehetsz Te a VOYAGER kapitánya! – ajánlotta fel a fiatalabb fiú nagylelkűen, ezen Nate elmosolyodott.

- Natheniel Orvell Kapitány!... Nem is hangzik rosszul! – állapította meg a fiatalabb Orvell fivér.

Judith az ajtóból figyelte a fiúkat, de nem akarta elrontani a pillanatot, ezért inkább visszatért, hogy elbúcsúzzon férjétől, aki még aznap este visszatért az UTOPIA PLANITIA-ra.

 

- Dr. Sanders! – üdvözölte Naomi a hajó Orvosi főtisztjét.

- Parancsnok! – viszonozta a félig romulán férfi az üdvözlést.

- Van bármi változás? – kérdezte a ktrariai nő.

- Sajnos nem tudok jobb híreket mondani, mint korábban…

Fizikailag nem szenvedett sérülést, de az agyi tevékenység olyan értékeket mutat, amik értelmezhetetlenek számunkra. Megpróbáltam többféle serkentő szert, de egyikre sem reagált a Kapitány szervezete. Olyan, mintha egy mély álomba, vagy inkább transzban lenne…

Először arra gyanakodtam, hogy kómába zuhant, de a mérések szerint pont ennek ellenkezője, ahogy az agyi tevékenység zajlik.

Folyamatosan megfigyelés alatt tartjuk… Robert éppen a bolygón konzultál helyi orvosokkal… de egyelőre nem tehetünk semmit, sajnálom! – jelentette Dr. Aeron Sanders az Első tisztnek.

Miközben beszélgettek, Orvell Kapitány agyhullámait jelző computer hirtelen kiugró adatokat kezdett mutatni.

A gépek monitorjai el kezdtek vörös fénnyel villogni, miközben vészhelyzeti jelzés hangot adott ki a computer.

- Mi történik? – kérdezte meglepődve Naomi Wildman.

- Nem tudom pontosan, ingadozik a neró-kortikális lebeny működése…

A kapitány teste megmozdult, amolyan izom görcs jelleggel, miközben mintha valami nevet említett volna, de sem Aeron sem Naomi nem hallották tisztán, majd néhány pillanat múlva az értékek újra normalizálódni kezdtek.

- Nem tudom mi történt! De félek, hogy a kapitányra nézve semmi jó!

Ha orvosilag nem tudunk mit kezdeni, javaslom ideje lenne technikai szempontból megvizsgálni a lehetőségeket! – javasolta a COLOMBUS Orvosi főtisztje.

 

 * Kapitány, hall engem? – kérdezte egy elhalkuló hang, majd az ébresztő óra csörgése ébresztette fel Natheniel Orvell-t.

- Computer, ébresztés vége! – adta az utasítást a fiatal férfi a családi ház központi számítógépjének.

- Jó reggelt, Natheniel! A pontos idő: 8 óra 00 perc, Csillagidő: 66261.5., 2389. Földi év.

Ezen a napon tartja a Bolygók Egyesült Föderációja A Kapcsolat felvétel Napját, amikor Zefran Cochrane elsőként köszöntötte a Földre látogató Vulcani megfigyelőket.

Ezen a napon tartja a Bolygók Egyesült Föderációja Az Emlékezés Napját, amikor 2385-ben Szintetikusok egy meghibásodott csoportja támadást indított a Mars ellen, az UTOPIA PLANITIA ellen… - tartotta a reggeli emlékeztetőt a házi computer, amikor Natheniel Orvell félbeszakította a reggeli emlékeztetőt.

- Elég! Computer, fejezd be! – adta az utasítást ingerülten.

Miután tusolt a szónikus zuhany alatt, majd felöltözött és lement a nappaliba.

Amikor leért mielőtt belépett az étkezőbe egy az édesanyját ábrázoló holofelvétel jelent meg.

- Jó reggelt fiuk, bocsássatok meg, de be kellett mentem az Intézetbe, reggelit találtok a hűtőben… - mondta a holofelvétel, amikor Nate félbe szakította, majd látta, hogy öccse már az asztalnál ülve fogyasztja a reggelijét.

- Ugyan olyan nap, mint a többi… - mondta közönyös hangon a fiatalabb Orvell testvér.

 

Nate is ugyan azt érezte, mint öccse Nicolas, csak Nick-nek sokkal rosszabb volt feldolgozni apjuk halálát, mivel csak bátyjára Nate-re számíthatott.

Marcus Orvell az UTOPIA PLANITIA-n tartózkodott, amikor megtörtént a Szintetikusok támadása a Mars ellen. A tragédiát követően Judith Orvell összeomlott majd fél éves terápiát követően a munkába temette magát, ezzel elhanyagolva gyermekeit, akikkel azután igen keveset foglalkozott.

 

Nate szintén elkészítette a reggelijét majd leült öccsével szemben.

- Mikor adod be a jelentkezésed a Flotta Akadémiára? – kérdezte Nicolas a bátyját.

-  Talán az ősszel… most egy kutatási projektet akarnak nyitni a DEEP SPACE NINE-on, ahova amatőr csillagászokat vesznek fel… Megpróbálják újra nyitni a Féregjáratot, ami a Gamma Kvadránsba vezet. – magyarázta Nate Orvell az öccsének.

- Szerintem inkább az Akadémiára kellene jelentkezned, a csillagok, meg féreglyukak vizsgálata is érdekes, de te mindig is egy csillaghajón szerettél volna szolgálni.

Tesó, Neked a Flottánál van a helyed, a csillagok között, nem egy ezer éves űrállomáson, ami a Domínium Háború óta érdektelenül áll a Föderáció peremén… - mondta el a véleményét Nicolas Orvell, miközben fogyasztotta a reggelijét.

- Majd meglátjuk… - válaszolt Natheniel, majd amikor felállt az asztaltól hirtelen fura érzés kerítette magába.  

*Kapitány, hall engem? * hallotta az álmában is felcsendülő visszhangot.

Nate Orvell elejtette a kezében lévő tálat, ami darabokra tört a padlón, amikor hirtelen rosszul léttől meg kellett kapaszkodnia a konyha pultban.

- Nate! Minden rendben? – kérdezte az öccse, de az idősebb testvér nem tudott válaszolni olyan fejfájás tört rá.

- Te is hallottad? – kérdezte Nate az öccsét, de a fiatalabb fiú nem hallott semmit.

* Kapitány! Hall engem? Naomi vagyok! Itt vagyunk, próbáljon meg… * hallotta újra a hangot, majd ismét nagyon erős nyilalló érzést érzett a fejében. Natheniel elvesztette az egyensúlyát és a földre esett, miközben a körülötte lévő dolgok elhomályosodtak, majd azt hallucinálta, hogy Föderációs orvosok rohannak oda hozzá, de mikor egy ismerősnek tűnő arc lépett közelebb ismét szörnyen fájdalmas fejfájás tört rá, majd elvesztette az eszméletét.

 

 

Natheniel Orvell a computer ébresztő jelzésére kelt fel.

Amikor felébredt zavaros volt hirtelen minden, többféle gondolat járt a fejében. Úgy érezte, mintha pár perccel korábban összeesett volna a konyhájuk padlóján, miközben az öccsével, Nick-el beszélgettek valamiféle rosszul lét és szörnyű fejfájás tört rá. De közben élesen emlékezett arra, hogy egy ismerős nő, Csillagflotta tiszti egyenruhában szólította őt, akit Naomi-nak hívtak. Nem tudta teljes egészében hova tenni ezt a gondolatot vagy emléket, de tudta, érezte, hogy valahonnan ismeri ezt a nőt.

Mikor kinyitotta a szemét, hirtelen megdöbbent, mert fogalma sem volt róla, hogy hol van. Egyáltalán nem volt ismerős számára a szoba, és nem értette, hogy mit keres egy idegen szobába, amikor még mielőtt összeesett a lakásuk konyhájában beszélgetett az öccsével, Nicolas-szal.

Mikor körülnézett egy kicsi, egyszerű berendezésű kollégiumi szobára hasonlító szobát vélt felfedezni.

- Mi a … - mondta ki hangosan, amikor körbe nézett és megpillantott egy Csillagflotta kadét egyenruhát felakasztva egy vállfára.

- Computer, azonosítást kérek! Helyszín és idő! – adta az utasítást Nate a computernek.

* A pontos helyszín: Földbolygó, Észak-amerikai kontinens, San Francisco város, Csillagflotta Akadémia, 19-es Kadét körlet.

Csillagidő: 71696.5.

A 2394. Földi év.* jelentette a computer.

Natheniel Orvell teljesen összezavarodott, nem értette, hogy lehetséges, hogy a Csillagflotta Akadémián van, öt évvel később, mint amikor az utolsó emléke szerint öccsével beszélgetett, majd rosszul lett.

- Computer, erősítsd meg az előbbi adatokat! – adta a következő utasítást.

*Adatok megerősítve! a kért információ helyes és napra kész.* válaszolta a Computer.

- Hol van most Nicolas Orvell és Judith Orvell? – kérdezte Natheniel Orvell a számítógépet.

* Kérem, pontosítsa a keresési feltételeket! * válaszolta a Computer.

- Keresd meg Nicolas Orvell-t, aki 2372-ben született New York City-ben! – pontosította a keresési feltételeket a férfi.

* Egyezés a keresési feltételekre.

Nicolas Orvell jelenleg a Holdon, Tesla City-ben tartózkodik, első éves kadét kiképzésen. * jelentette a Computer.

- Tehát kiesett öt év, és közben Nick is a Flotta Akadémiára jár… - állapította meg hangosan, miközben a zavaros helyzetet még mindig nem tudta megmagyarázni.

Miközben próbálta megfejteni, hogy mi történhetett, valaki jelezte, hogy szeretne bejönni a lakó szobába, Orvell felállt az ágyról és az ajtóhoz sétált, majd manuálisan kinyitotta.

Egy fiatalember állta az ajtóban, Kadét egyenruhában. Látszólag félig ember, félig romulán származású volt a kadét.

- Miért nézel rám úgy, mint aki szellemet lát? – érdeklődött a félig romulán.

- Ne haragudj, de valami nagyon furcsa dolog történik velem… és az az igazság fogalmam sincs, hogy ki vagy! – magyarázta zavarodottan Nate Orvell.

A félig romulán férfi először csak furcsán nézett Natheniel Orvell-re, majd nevetni kezdett.

- Be drogoztál, vagy csak túl sok vér bort ittál az este? – kérdezte nevetve, de látta, hogy Orvell arcán abszolút nem látszik, hogy értené, miről van szó.

Nate továbbra is értetlenül állta az ajtóban és nézte a romulán kadétot, aki ekkor már kezdte komolyan venni, hogy valami nincs rendben a barátjával.

Elővette az oldalára akasztott orvosi tricordert, és el kezdte szkennelni vele Natheniel-t, miközben besétált mellette a szobába.

- Normális szívverés, nincs nyoma sem ismert tudatmódosító szernek, sem alkoholnak a véredben. Ugyanakkor megnövekedett neurális tevékenységet észlelek. – mondta a romulán.

- Tényleg fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok? – kérdezte az idegen, amire Nate visszaigazolóan bólintott – Azt tudod, hogy Te ki vagy? – tette fel az újabb kérdését a romulán.

- Natheniel Orvell vagyok. – válaszolta, majd folytatta – Arra emlékszem, hogy az öcsémmel reggeliztünk, miközben valamiféle furcsa érzés fogott el, majd a következő pillanatban megszédültem, aztán hallucináltam, majd összeestem, miközben éles fájdalmat éreztem a fejemben, majd arra ébredtem, hogy ma itt ébreszt a computer, öt évvel később. – válaszolta Nate.

A félig romulán kadét csodálkozva hallgatta kadét társát, akit az utóbbi években a legjobb barátjának tartott, és elképzelni sem tudta, mi történhetett vele az előző este óta, amikor utoljára találkoztak, és még semmi jelét nem mutatta a jelenlegi állapotának.

- Aeron Sanders vagyok, a legjobb barátod… legalább is ezt szoktad mondani. A Csillagflotta Akadémián vagyunk harmad éves kadétok vagyunk, te a tiszti programban, és az egészségügyi programban. – válaszolta a romulán férfi.

- Értem! Hát, sajnos így sem emlékszem rád, de ha három éve barátok vagyunk, akkor biztosan így van. – válaszolt Orvell.

- Sok idegesítő vagy, hogy minden áron be akarod tartani a szabályokat, de ha Te nem lennél, valószínűleg, én se jutottam volna soha idáig! – mondta viccesen és kicsit szarkasztikusan Aeron.

- Tudnál nekem segíteni abban, hogy kiderítsük mi történt velem? – kérdezte Nate a kadét társát.

- Még is csak Te vagy a legjobb barátom… persze, hogy segítek! – válaszolt a romulán, majd kivetítette a személyes tábla gépét. – Vegyük át még egyszer, mi az amire emlékszel, és összevetjük azzal ami a nyilvántartásokba szerepel. – magyarázta Aeron.

- Az utolsó emlékem, hogy öt évvel ezelőtt, a New York-i házunkban reggelizek az öcsémmel, az Emlékezés Napján… aztán rosszul leszek. Erre emlékszem. – válaszolt Orvell.

Aeron Sanders gondolkozott, hogy mivel tudnák igazolni az emlékezet kiesést.

- Azt tudom, hogy számotokra is fájó az Emlékezés Napja… és tudom, hogy Édesapád elvesztése óta próbálod kerülni ezt a napot. – mesélte Aeron, majd tovább gondolkodott – Lehet, hogy valamiféle poszt-traumás stresszt váltott ki nálad valami, ami emlékezet kiesést produkál nálad… - gondolkozott hangosan.

- Computer, mutasd az össze biometrikus adatot az elmúlt huszonnégy órában Natheniel Orvell kadétról! – adta az utasítást Sanders.

- Lássuk, mit mutat a computer, ha volt bármi rendellenes dolog, ami hatással volt a szervezetedre, akkor a tricorder-ed rögzítette és meg tudjuk nézni mi történhetett.

* Natheniel Orvell kadét biometrikus adatai összegyűjtve! * jelentette a Computer, majd megjelentek a kért adatok Aeron Sanders holografikus táblagépén.

A félig romulán férfi áttekintette az érzékelők által gyűjtött orvosi adatokat, de semmilyen rendellenes dolgot nem talált a mérésekben.

- Ez érdekes… - mondta Aeron.

- Mit találtál? – kérdezte Nate.

- Az az érdekes, hogy semmit! Semmit nem találtam… A tricorder által gyűjtött biometrikus mérések semmilyen rendellenes elváltozást, vagy külső behatást nem mutatnak az elmúlt egy napban. – válaszolt Aeron.

- Lehet, hogy esetleg régebbre kellene visszanézni? – kérdezte Orvell.

- Nem látom értelmét, mivel, tegnap egész nap együtt voltunk az Akadémiai előadásokon, azután este elmentünk Quark Bárjába, ahol megittunk két korsó sört, majd távoztunk és a körletbe lépve váltunk el… és tegnap semmi jelét nem mutattad annak, hogy bármi bajod lenne, vagy nem éreznéd jól magad… a szokásos idegesítően nyugodt önmagad voltál. – válaszolt Aeron Sanders.

- Nem tudok erre válaszolni… de abszolút nem emlékszem az elmúlt öt évre… - mondta Nate Orvell.

- Sose meséltél, arról, hogy bármiféle rosszul léted lett volna korábban. – gondolkodott hangosan a másik kadét.

- Egyedül a neurális értékeid magasabbak az átlagosnál, de ez sok mindent jelenthet…akár a miatt is lehet, hogy próbálsz vissza emlékezni, de lehet, hogy ez váltja ki az amnéziát… alaposabb vizsgálatot kellene elvégeznünk, egy tricorder-el ezt nem tudom itt megcsinálni! – magyarázta a lehetőségeket Nate legjobb barátja.

- Öltözz fel és mondd le a mai gyakorlatokat! – javasolta a félig romulán kadét.

Amíg Aeron Sanders a lakószoba előtt várta barátját, próbált utána nézni annak, hogy milyen különlegesebb eseményeket regisztráltak a városban az elmúlt egy napban, majd nem sokkal később megjelent Orvell is, majd elindultak a Kadét körletből az egészségügyi laboratóriumok felé.

Aeron Sanders-nek sikerült az egyik neurális vizsgálóba belépési engedélyt szereznie, így teljes szkennelést tudtak végezni az amnéziás barátján.

- Egyes Flotta orvosok által készített feljegyzések szerint a megnövekedett chroniton sugárzás okozhat olyan jellegű fejfájást, amit éreztél… - magyarázta Aeron, miközben a vizsgálatra készítette elő Orvell-t.

- Chroniton sugárzás? Úgy emlékszem, olyasmit idő anomáliáknál mértek eddig. – kérdezett vissza Natheniel.

- Így van. De jobb ötletem nincs arra, hogy miért lehetett olyan fájdalmad, majd a rosszul lét. egyelőre ez a legjobb magyarázatom. – válaszolt Aeron.

Miután elvégezte a bióágy szkennelési beállításait, megkezdte a vizsgálatot az orvos kadét. néhány percig tartott, amíg a bióágy elvégezte a teljes körű szükséges vizsgálatokat, majd megkapták az eredményeket.

 

- Bevallom őszintén, ilyen agyi tevékenységgel még nem találkoztam. – magyarázta meglepetted Aeron Sanders a barátjának.

- Látod ezeket az agyhullámokat? Olyan sávban mozognak, ami normális esetben nem lehetséges! – magyarázta a computer kivetítőn látható adatokat az orvos kadét.

- Akkor minden bizonnyal ez lesz az oka, miért nem emlékszem semmire az elmúlt évekből… - állapította meg a tényt Orvell.

- Nem emlékszel semmi különlegesre, aznap, amikor a rosszul léted volt? – kérdezte Aeron.

- Semmire, csak arra, hogy rosszul lettem és elsötétül a világ körülöttem…és akkor… - akadt meg hirtelen Nate, amikor beugrott valami, amire eddig nem is gondolt. Aeron érdeklődve figyelte – Amikor rosszul lettem, volt egy amolyan hallucinációm… azt hiszem… embereket, pontosabban orvosi Flotta tiszteket láttam magam körül, és egy nő szólított meg… aki nagyon ismerős volt… Naomi-nak hívták, azt hiszem, azt mondta, hogy Naomi-nak hívják. – mesélte Orvell.

- Naomi? – gondolkodott el Aeron Sanders, hátha ismer ilyen nevű nőt.

- Nagyon ismerős volt a hangja, az arca, de még ez a név is… de egyszerűen nem emlékszem… meg arra sem, hogyan láthattam őt meg a Flotta tiszteket. – magyarázta Natheniel Orvell.

- Nem emlékszel másra? Hogy nézett ki ez a Naomi? – kérdezett vissza a másik kadét.

- Fiatal volt, csinos, szőke hajjal… - válaszolt Orvell.

- Hát ez nem segít, ez nagyjából a Flotta Kadétok felére igaz… - válaszolt Aeron kicsit csalódottan, mivel újra zsákutcába jutottak.

- Talán valami csont kinövései voltak a homlokán, de ez nem biztos… - szólt közbe Nate.

- Na, ez már lehet kiinduló pont! – kezdett ismét bizakodni Aeron.

- Computer, keresés a Csillagflotta személyi archívumában! Keress egy fiatal nőt, aki nem ember, a faj különös ismertető jele, a homlokon lévő csont kinövések, a haja színe szőke! – adta az utasítást Aeron Sanders a Computernek.

Nate Orvell és Aeron Sanders is kíváncsian várta, hogy mi lesz az eredménye a keresésnek, a Computer egyezést talált.

*A keresés huszonhárom egyezést talált! Eredmények listázása…* jelentette a comuter.

Amikor megjelentek az arcképek, Nate felismerte az egyik képen lévő nőt, bár az emlékkép nem volt annyira tiszta, de úgy érezte felismerte a nőt, akit a hallucináció során látni vélt.

- Ő az! Azt hiszem, őt láttam! – mutatott a földi férfi az egyik képre, majd hirtelen ismét furcsa érzés kerítette hatalmába.

- Azt hiszem, nem vagyok jól… megint érzem, amit aznap reggel éreztem! – mondta Nate a kadét társának, aki látta, hogy barátja nincs jól.

- Máris hívok segítséget! – mondta, majd a kommunikátorán vészjelzést indított.

- Orvosi vészhelyzet a B12-es orvosi vizsgálóban! – jelentette Aeron Sanders, miközben Nate rosszul lett mellette.

- Tarts ki, mindjárt itt van a segítség! – nyugtatta Orvell-t, aki közben felfektetett a bióágyra, de a földi férfinek rohama lett miközben elvesztette az eszméletét.

Mire az orvosi egység a vizsgálóba ért, a bióágy szkennerei teljesen kiakadtak, olyan agyi tevékenységet mutattak.

A teremben bekapcsolt egy Mark IV-es Orvosi Segéd Hologram is, de ő sem tudta, mit kezdjenek a fiatal kadéttal.

 

Natheniel Orvell ismét hangokat hallott, amik összemosódtak először. Hallott egy ismerős férfi hangot, aztán egy szintén ismerős női hangot is, bár azt nem értette, hogy mit mondanak, de mind a kettő ismerős volt számára.   

- Robert, készen állunk a Kapitány szinaptikus leválasztására? – kérdezte Dr. Sanders az Orvosi Segéd Hologramot.

- Kezdhetjük! –

- Rendben! Kezdésképpen, adjon két és fél egység tetrovaline nyugtatót! – adta az utasítást az Orvosi főtiszt.

Miközben a COLOMBUS orvosai felkészültek arra, hogy orvosi beavatkozással válasszák le Orvell Kapitányt az emlékezet restauráló gépezetről, addig Icheb és egy egész gépészeti csoport dolgozott azon, hogy lekapcsolják az idegen szerkezetet.

Naomi Wildman segédkezett a Főgépésznek, ami szakításuk óta  az egyik legtöbb együtt töltött idő volt, amit békésen ugyanakkor a feladatra koncentrálva töltöttek.

- Doktor! Megugrottak a szinaptikus értékek! – jelentette az OSH.

- Növelje a nyugtatót négy egységre! – válaszolt Aeron.

Miután az OSH beadta Orvell Kapitánynak a megnövelt adag nyugtatót, egy pillanatig úgy tűnt, hogy az agyhullámai rendeződnek, de mielőtt fellélegezhettek volna, hirtelen rohama támadt a Kapitánynak.

- Most azonnal tenni kell valamit Doktor! – utasította Naomi Aeron-t, miközben Icheb-éknek is sikerült valamit átállítaniuk a szerkezeten, ami hatására a kijelző paneleken különböző parancs sorok kezdek futni.

Dr. Aeron Sanders néhány másodpercig gondolkozott, majd eszébe jutott valami és gyorsan a terem másik oldalán lévő replikátorhoz futott.

- Kétszer öt egység adrenalin szériumot! – adta az utasítást az orvosi főtiszt a hajó computerének, ami azonnal szintetizálta a kért vakcinákat.

Az orvosi szkennerek és kijelzők már teljesen kiakadtak a Kapitány értékeitől, és a jelenlevők tehetetlenül nézték mit művel az idegen Emlék Restauráló szerkezet Natheniel Orvell-el.

Dr. Sanders oda lépett régi barátja testéhez, majd szétfeszítette a zubbonyát, majd elszakította a zubbony alatt lévő pólót és az első adrenalinnal teli fecskendőt Orvell Kapitány mellkasába szúrta.

A teremben levők döbbenten követték a folyamatot, főleg amikor az orvosi műszerek kijelzőjén a Kapitány életjelei megszűntek.

Naomi, Icheb, a kandariai gépészek de még Robert, a COLOMBUS OSH-ja is megdöbbenve figyelte az eseményeket.

Robert egy ideid a kijelzőket majd Orvell Kapitány testét figyelte, majd Dr. Sanders-re nézett, akin látható volt egyfajta izgatottság.

- Doktor? – érdeklődött az OSH.

- Adrenalin Mr. Robert… beadtam a Kapitánynak öt egység adrenalint, ezzel lényegében leállítottam a szívét. Ha beválik a dolog, a gép hamarosan lekapcsol és leválaszthatjuk róla a Kapitányt. – magyarázta az orvosi főtiszt, aki szintén nem volt benne biztos, hogy beválik a terve, de ez volt az egyetlen esélye, hogy megmentse a barátja életét.

 

Néhány másodperc múlva beigazolódott Dr. Sanders elmélete, miután már majdnem fél perce halott volt a Kapitány az Emlék Restaurátor lekapcsolt.

- Gyorsan, vegyék le róla a szerkezetet! – utasította a jelenlevőket az Orvosi főtiszt.

Miután a Kandaraiak levették Orvell-ről a géphez csatlakozó érzékelőket, az ápolók áthelyezték a Kapitány testét egy mobil bióágyra.

- Gyorsabban! Gyorsabban! Szorít az idő! – sürgette az orvosi kisegítő személyzetet Aeron, majd elő vette a zubbonyából a második adrenalinnal teli fecskendőt és akárcsak korábban, ismét a Kapitány mellkasába szúrva juttatta a testébe a szert.

Miután beadta a szérumot Dr. Sanders is idegesen várta a hatást és hogy a Kapitány magához térjen.

A helyiségben lévő csend súlya ránehezedett mindenkire, miközben minden pillanat óráknak tűnt.

A COLOMBUS legénysége aggódva figyelte mi történik, magához tér-e a Kapitány, de szerencséjükre Dr. Sanders szakképzettsége és leleményessége megmentette Orvell Kapitány életét.

Natheniel Orvell hirtelen újra lélegezni kezdett és sokkos állapotban azonnal a Gyengélkedőre szállították.

A jelenlevők megkönnyebbültek amikor Orvell Kapitány visszatért, mivel közel egy percig halott volt.

Miután az orvosi személyzet átszállította a Gyengélkedőre, Naomi oda lépett Aeron-hoz.

- Szép munka volt Doktor! – mondta a COLOMBUS Első tisztje.

- Szerencséje volt a Kapitánynak… - válaszolt Aeron, aki még mindig alig akarta elhinni, hogy sikerült a terve.

 

Két nappal az események után Dr. Sanders megállapította, hogy nincsenek maradandó sérülései vagy agyi károsodása a Kapitánynak, de legalább két hétig nem állhat szolgálatba.

Elsőként Naomi Wildman beszélhetett a Natheniel Orvell-el, aki elmesélte mi történt, és bár az események nem alakultak jól a Kandraiakkal végül nem lett diplomáciai bonyodalom, az Emlék Restaurátorukat visszasugározták a bolygóra, és az Elöljáróval megegyeztek abban, hogy Föderációs polgároknak a későbbiekben nem engedélyezik a használatát, ugyanakkor egy hatalmas kulturális adatbankot adtak hálájuk és bocsánatkérésük jeléül.

Miután az Első tiszt távozott a Gyengélkedőről, Orvell megkérte, barátját, hogy beszéljen vele.

- Köszönettel tartozom Aeron! – mondta hálálkodva Nate Orvell.

- Ugyan! Ez természetes! Meg amúgy is, Te vagy a Kapitány, ha hagylak az emlékeid között elveszni, ki vezeti a Legénységet a Delta Kvadránsba? – élcelődött Aeron Sanders.

- Lenne egy kérdésem… - mondta Nate, Aeron pedig érdeklődve hallgatta – Amikor Kadétok voltunk az Akadémián… nagyjából harmad évesek… emlékszel arra, hogy volt egyszer egy emlékezet kiesésem? – kérdezte a földi férfi.

- Hát… így pontosan nem rémlik, de annyi Daboo játékos este volt… szinte mindegyik után volt emlékezet kiesésünk… - mondta nevetve a félig romulán férfi a barátjának – De miért? Nem emlékszel valamire? – kérdezte.

- Tudom, hogy egy furcsa szerkezet volt ez az Emlék Restaurátor… de olyan volt, minthogyha valóban ott lettem volna… nem egy holo regény, vagy holo program, hanem mintha visszamentem volna az időben… - mesélte az átélt élményeit Orvell Kapitány.

- A tested végig itt volt, de teljesen kataton állapotban voltál. Nem értjük annak a szerkezetnek a működését… bármi lehet…

De ha már itt tartunk… Ilyen felelőtlenségre nem vállalkozhatsz! Nem csak magad miatt, de a Legénység miatt sem! Te vagy a Kapitány, de ha legközelebb ilyenre vállalkozol felmentelek a szolgálat alól és az út hátra lévő részét itt kell majd töltened egy erőtér mögött! – mondta kicsit fenyegetően, de a végét elviccelve Aeron Sanders.

-   Rendben, Doki! Értettem! – válaszolt Orvell Kapitány az orvosi főtisztjének, majd miután a doktor magára hagyta, Orvell a bióágyon fekve gondolkodott néhány másodpercig, majd a mellette lévő asztalról elvette a táblagépét, és egy levelet kezdett megfogalmazni…

„Kedves Nick…”