Csillagidő: 79531.8

- A Tudományos Főtiszt naplója, Csillagidő: 79531.8

Három nappal korábban a USS COLOMBUS táv érzékelői nagy koncentrációjú dilithium lelőhelyet jeleztek egy aszteroida övben, ami egybevágott azzal a forrással, amit pár napja kaptunk egy csillagtérképen.

A Kapitány utasítására Felfedező csapattal indultunk megvizsgálni a dilithium forrást, ahol az elmúlt két napban, körülbelül fél évre elegendő ércet bányásztunk, így Icheb Hadnagynak egy jó ideig elég lesz a készletek feltöltéséhez az érc.

Orvell Kapitány Borikk Hadnagyot, a COLOMBUS Taktikai Segéd Hologramját valamint Mr. Weyoun-t és Mr. Karacas-t jelölte ki úti társként a felfedező útra.

Sajnos a Kvanticus Tábornok elleni akció során elvesztettük a Delta II-es osztályú űrkompunkat, így egy hagyományos, 9-es osztályú komppal tudtunk csak az útra jönni, ami sokkal szűkösebb, kisebb és kevésbé felszerelt, mint a SANTA MARIA űrkompunk volt.

Bátran kijelenthetjük, hogy a felfedező csapat minden tagja alig várja, hogy visszatérjünk a COLOMBUS-ra.

 Bejegyzés vége! – fejezte be a naplóbejegyzést Mareq Myrian Hadnagy.

 

Borikk Hadnagy és Mareq Hadnagy ültek a pilóta és a másodpilóta székében, a vorta és a daktari a kis komp hátsó rekeszében ültek.

Miután Mareq befejezte a napló bejegyzést, az előtte lévő irányító panelt figyelte.

- Ha visszatértünk a COLOMBUS-ra, azonnal kérelmezni fogom a Kapitánynál, hogy építsünk egy nagyobb űrkompot. – mondta elégedetlenséggel a hangjában a vorta.

- Valóban nem túl kényelmesek a 9-es osztályú kompok több napos felfedező utakra, de ne felejtse Mr. Weyoun, hogy a legutóbbi eligazításon a Kapitány jelezte, hogy vissza kell fognunk a készleteink felhasználását, hogy teljesíteni tudjuk a küldetésünket! – válaszolt Borikk.

- Kénytelen vagyok Mr. Weyoun-nal egyet érteni! Ilyen borzalmasan kicsi űrkompokkal nem fogunk tudni rendes felfedező utakra menni, márpedig azért megyünk felderítő utakra, hogy utánpótlást gyűjtsünk a tartalékkészleteink feltöltéséhez, tehát összefüggő kérdés ez. – szólt közbe a kelonai Hadnagy.

- Végül is, a komp paraméterei benne vannak az adatbázisunkban, nem lehet olyan bonyolult építeni egy nagyobb kompot! – elmélkedett Weyoun.

- Sok Föderációs űrkompot épített már? – kérdezett közbe cinikusan a daktari.

- Hát lássuk csak… nem… egyet sem építettem! – válaszolta Weyoun, majd folytatta – De arra, hogy megépítsék nem is egy tanácsadóra van szükség, hanem gépészekre! De ha tudják, mit és hogyan kell csinálni, a COLOMBUS képzett gépészei valószínűleg, össze tudnak rakni egy új Delta II-es osztályú kompot! – válaszolt Weyoun Karacas-nak.

Miközben a komp legénysége azon vitázott, hogyan lehetne építeni egy új űrkompot, a kis hajó computere jelzett, hogy adást fogott valahonnan.

- Valamiféle szubtéri jelzést fogtunk! – jelentette a Taktikai Segéd Hologram.

- Nagyon gyenge és szakadozó a jel… megpróbálom kitisztítani! – válaszolt a kelonai tiszt.

Mareq próbálta a computer segítségével tisztítani és felerősíteni a jelet, de nem sokkal lett jobb, mint korábban.

- Nem tudom jobban felerősíteni a vivő hullámot, gyenge lehet a sugárzó vagy az átjátszó, amiről küldik az üzenetet, de olyan, mintha egy vészjelzés lenne! – állapította meg Mareq.

- Próbálja meg tisztítani a jel minőségét, addig előkészítek egy háromszögelést, hátha a computer ki tudja számítani honnan érkezik a jel! – mondta Borikk.

A két tiszt az előttük lévő computer paneleken próbálta megoldani a jel bemérését és azonosítását, közben a vorta és a daktari is figyelte mi történik, amikor Weyoun-nak eszébe jutott valami.

- Állítsa át a jeltisztítót 1,78-as szubtéri sávra, azzal a computer meg tudja szűrni az űrközi zajt. – javasolta Weyoun a két főtisztnek.

Borikk és Mareq is egymásra néztek, majd a kelonai tiszt követte a vorta által javasolt ötletet, átállította a computert, hogy alacsonyabb szűrésen mérje a szubtéri jelet, és mint utólag kiderült, Weyoun-nak igaza volt.

- Működik! A computer lokalizálni tudja a jel forrását!

Meg is van! Másfél fényévnyire van egy Vörös óriás, aminek a negyedik bolygójáról érkezik a jel! – jelentette Mareq.

- Nem kellene üzenetet küldenünk a COLOMBUS-nak? Bárki is küldi a jelet, egyrészt nem ismerhetjük a szándékait, másrészt, ha letérünk a pályáról, nem érünk időben a találkozó helyszínére, és a COLOMBUS-on nem fogják tudni, hol járunk! – vágott közbe Karacas.

- Egyet kell értenem Mr. Karacas-al! Taktikai szempontból egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet a jel forrásához mennünk… Ugyanakkor a Csillagflotta szabályai szerint, ha segélykérő jelzést fogunk, kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsünk a bajbajutottakon! – állapította meg Borikk Hadnagy, majd folytatta – Hadnagy, a Kapitány Önt nevezte ki a küldetés vezetőjének, így Önnek kell döntenie, mit tegyünk! – jelentette ki a TSH.

Mareq Myiran gondolkozott egy kicsit, mérlegelte a lehetőségeket, majd mikor döntésre jutott, közölte a társaival.

- Ha valaki bajban van, kötelességünk segíteni!

Borikk Hadnagy, programozzon egy automata bóját, ami küldjön üzenetet a COLOMBUS-nak, hogy merre vettük az irányt!

Így utánunk jöhetnek, ha nem érnénk vissza időben a találkozó helyre. – mondta a kelonai a társainak majd folytatta – Mr. Karacas, kérem, hogy biztosítsa a rakományt! – adta az utasítást, amit a daktari végre is hajtott, de előtte megjegyezte, hogy nincs jó előérzete ezzel a kitérővel kapcsolatban.

- Computer! Új irány: 1-7-9! – adta ki a parancsot Mareq az űrkomp computerének, majd a Föderációs komp útirányt változtatott, és a jeladás forrása felé vették az irányt, miután Borikk Hadnagy útjára bocsájtotta a mélyűri jelző bóját.

 

 A Föderációs űrkomp visszatért normál térbe, amikor elérték a Vörös óriás csillagrendszerét.

- Megérkeztünk! – jelentette Borikk Hadnagy.

- Megkezdtem a negyedik bolygó szkennelését. – jelentette Mareq Hadnagy, majd meglepetten folytatta – Több száz életjelet látok, szétszóródva több ezer az északi kontinensen. – mondta amikor Borikk közbe vágott.

- Valamelyest tisztult a jel! – mondta a TSH, majd megjelent egy szimbólum a kijelzőn, a látottakon mindannyian meglepődtek.

- Ez a Domínium jele! – állapította meg gyűlölettel teli hangon a daktari főszakács.

- Hadnagy, orbitális pályán kering valamiféle műhold, ami aktivizálódott. – jelentette a Taktikai Segéd Hologram Mareq Hadnagynak.

- Pajzsokat bekapcsolni! – adta az utasítást a felderítő csapat vezetője, majd utasította a két civilt, hogy üljenek a helyükre.

Karacas és Weyoun kérdés nélkül teljesítették a kelonai hadnagy parancsát, de mind két férfi meglepett volt és nem értették, hogy jelenthetett meg egy Domínium-i szimbólum a segélyhívással együtt.

 

Éppen hogy sikerült aktiválnia Borikk Hadnagynak a komp pajzsait, amikor a bolygó körül keringő műhold lövést adott le a Föderációs űrkompra.

Az első sugárnyalábot sikerült kikerülnie Mareq Hadnagynak, aki átvette a robotpilótától a kormányzást, de a második energia sugár eltalálta a kompot.

A becsapódástól az egész komp belerázkódott, több helyen szikrák csaptak elő a válaszfalakból.

- Pajzs 18%-on! – jelentette Borikk.

- Lője le azt a műholdat! – javasolta Weyoun a Föderációs tisztnek, aki éppen azon dolgozott, hogy egybe tartsa a kis űrhajót.

- Nem működik a fegyverzet és a létfenntartás is akadozik! Majdnem az összes elsődleges rendszerünk oda lett! – válaszolt a kelonai tiszt.

- Megpróbálok energiát átirányítani a navigációnak! – mondta Borikk.

- Rendben, megpróbálom közelebb vinni a légkörhöz a kompot, hátha a bolygó irányába nem fog ránk tüzelni a műhold! – válaszolt Mareq.

A Föderációs űrkompra további két lövést adott le az idegen műhold, de Mareq Hadnagynak sikerült jól manővereznie, így mind két energia nyalábot sikerült elkerülniük.

A komp megpróbált elsuhanni a műhold mellett, a legénység pedig abban bízva, hogy a bolygó irányába nem nyit tüzet rájuk újból az automata fegyver.

Mareq és Borikk egy pillanatra fellélegeztek, mivel úgy tűnt, hogy bevált a stratégiájuk, de a menekülés pillanatnyi reménye tovaszállót, amikor a műhold újabb lövéseket adott le Föderációs kompra.

Egy energia sugár a baloldali gondolánál csapódott be, ami lényegében leszakította az űrkomp hajtóművét, ekkor már nem volt pajzs és az elsődleges és a tartalék rendszerek is leálltak a kis űrhajón.

Mielőtt belépett volna a légkörbe további lövések suhantak el a hajótest mellett, de a fedélzeten tartózkodok szerencséjére ezek közül csak további egy energia sugár súrolta a kompot, ami teljesen magatehetetlenül zuhanni kezdett a bolygó légkörébe.

 

Elsőként Weyoun tért magához, őt követte Karacas.

Az űrkomp egy tisztáson ért földet, melyet sűrű növényzet vett körül.

A becsapódástól teljesen javíthatatlannak tűnő sérüléseket szenvedett a hajó, aminek az egyik hajtómű gondolája leszakadt amikor eltalálta a műhold egyik lövedéke, a másik gondola a becsapódáskor szakad le a hajó testről. A pilóta fülke teljesen összeroncsolódott, a kabin ablakok betörtek. Az irányító panelek is összezúzódtak, több merevítő elem is leszakadt a plafonból illetve az oldalsó válaszfalakból.     

A vorta klón érezte, hogy fáj minden porcikája, de nem törött el semmilye, a becsapódáskor megvédte a biztonsági öv.

Karacas a földön hevert, több karcolás is látszott a fején, de úgy tűnt, hogy a daktari is megúszta kisebb sérülésekkel a kényszerleszállást.

Weyoun miután kiakasztotta a biztonsági öveket, segített felállni a daktarinak, aki ezúttal nem ellenkezett.

- Túléltük? – érdeklődött elnyűtt hangon a főszakács, de Weyoun se tudta még teljesen felmérni mi történt velük.

- Ha igen, akkor ez valamiféle pokol, ahol továbbra is Magával kell töltenem az időm! – válaszolt némi iróniával a vorta.

- Remek! – állapította meg válasz gyanánt a daktari, aki helyeslően megveregette a vorta vállát.

Miután mindketten talpra álltak, megpróbálták felmérni a helyzetüket, ami persze elég siralmas látványt tárt eléjük, tekintve az összeroncsolódott űrkompot.

 - Mareq Hadnagy! – szólította Weyoun a bajtársukat, de válasz nem érkezett.

Közben Karacas megtalálta a TSH mobil holosugárzóját, ami a földön hevert a roncsok között és némi föld szóródott rá a becsapódáskor. A daktari szakács leporolta a kis elektronikai szerkezetet majd aktiválta. Borikk Hadnagy hologramja jelent meg az aktiválást követően.

- Mr. Karacas! Mi történt? – kérdezte a hologram a daktarit.

- Lezuhantunk! A komp teljesen összetört! – válaszolt Karacas.

- Segítsenek! – utasította a vorta a másik két férfit. – Megtaláltam Mareq Hadnagyot! Beszorult a roncsok alá! – magyarázta Weyoun.

Karacas és Borikk azonnal próbáltak segíteni, hogy hárman ki tudják szabadítani a roncsok alól a kelonai tisztet.

Karacas arrébb dobott néhány roncsot, majd minden erejét a feladatra koncentrálva megemelte a leszakadt burkolat darabot így a vorta és a Segéd Hologram ki tudták húzni alóla Mareq Hadnagyot.

Ahogy törmelék mentes helyre fektették a szürkés-kék bőrű kelonait, Borikk látta, hogy súlyosan megsérült a fiatal tiszt.

- Mr. Weyoun, kérem, hozza ide az első segély készletet! Valahol ott kell lennie a hátsó rekeszben az ajtó mellett! – utasította a hologram, amit a vorta kérdés nélkül azonnal el is kezdett keresni.

Némi keresgélés után meg is találta a dobozt, majd oda adta Borikk Hadnagynak.

- Úgy látom, hogy súlyos sérülései vannak a Hadnagynak, eltört több bordája és megsérült egy-két fontosabb szerve is! – állapította meg az orvosi tricorder alapján a hologram – Azonnal meg kell őt műtenünk, különben nem éli túl! – mondta a másik két társának a Taktikai Főtiszt.

 - Most többre mennének az OSH-val, mint velem! Sajnos nincs a programomban gyógyászati algoritmus! – mondta a társainak Borikk.

- Valamit csak tehetünk?! – kérdezte Karacas.

- Megpróbálhatom elállítani a belső vérzést, de többet nem tudok tenni sajnos! – válaszolt a Taktikai Segéd Hologram.

- Mr. Karacas, kérem, hogy tartsa stabilan a hadnagy testét, amíg megpróbálom elállítani a vérzést! – utasította a hologram a daktarit.

- Mr. Weyoun, segítsen kérem, adjon nulla egész kettő köbcenti digoxin-t! – kérte a vortától a gyógyszert – Megpróbálom először stabilizálni a vérkeringést, de sérült a tüdeje, meg kell próbálni először a törött bordákat helyre rendezni! – mondta a társainak Borikk Hadnagy.

Szerencsére az elsősegély készletben volt precíziós szike és csonthártya regeneráló is, így a TSH-nak sikerült megműtenie Mareq törött bordáit, ezzel lehetősége nyílt a sérült tüdő szövetek gyógyítására is. Bár nem volt képzett medikus, Borikk Hadnagynak sikerült stabilizálnia a kelonai tiszttársuk életét.

 

A sikeres életmentő műtéti beavatkozást követően a komp négy utasa között erős feszültség érződött a lezuhanásuk körülményei miatt.

Weyoun nem értette, hogy lehetséges, hogy a segélyhívó üzenet egy Domínium-i vészjelzés volt, míg pont emiatt a daktari főszakács – Karacas - mérhetetlen, évek óta elfelejtett dühöt és haragot érzett azóta, hogy ismét meglátta a népét elnyomó és megcsonkító idegen, Gamma Kvadránsból származó agresszorok felségjelzését.

Borikk Hadnagyot az idegen műhold zavarta leginkább, illetve az, hogy Mareq Hadnagy nagyon rossz állapotban volt, de jobb orvosi ellátásban nem tudták részesíteni.

- Uraim, szedjünk össze minden olyan eszközt, ami használható, meg kell próbálnunk vészjelzést küldeni! – adta az utasítást a TSH a két civilnek.

Majd mindannyian elkezdték összegyűjteni a roncsból azokat az elemeket, amik bármilyen módon még használhatóak voltak.

- A zuhanás előtt több ezer élőlény életjelét fogtuk a bolygó felszínén, nem kellene felvennünk velük a kapcsolatot? Hátha tudnak segíteni elhagyni a bolygót! – kérdezte a vorta.

- Több ezer élőlény!

Domínium felségjelzés!

Egész véletlen maga adta meg a szubtér frekvencia illesztősáv hullámhosszát!

Csak én érzem úgy, hogy valami nincs rendben ezekkel a dolgokkal?!

Minthogyha Mr. Weyoun szándékosan vezetett volna ide minket!

Csak nem a Domínium-i barátaival csalt minket csaptába!?

Érzem, hogy rendkívül izgatott, amióta ideértünk! – vádaskodott Karacas.

Weyoun teljesen felháborodott a daktari vádjain, de sok mindenre valóban nem tudott ő maga sem választ adni.

- Semmi közöm, ahhoz, hogy itt vagyunk! Mr. Mareq döntött úgy, hogy felkutatjuk a segélyhívás forrását, nem én erőltettem, hogy jöjjünk ide! Nem mellesleg, legalább annyira nem értem, hogy lehet egy Domínium jelzés itt a Béta Kvadráns ezen részén, mint ahogyan maga sem! – válaszolt a vorta.

- Kérem, fejezzék be!

Egy részt azzal, ha egymást vádolják, nem segítünk magunkon, más részt pedig most az a legfontosabb, hogy üzenni tudjunk a COLOMBUS-nak, mert attól félek Mareq Hadnagynak csökkennek a túlélési esélyei, minél később kerül a Gyengélkedőre! – szólt közbe a hologram, aki éppen próbált olyan eszközöket összeszedni, amik segíthettek abban, hogy hordágyat készítsenek a kelonai Hadnagynak.

Bár Karacas és Weyoun abba hagyták a civakodást, mindketten egyre feszültebben viselkedtek.

 

- Hamarosan lenyugszik a nap, most már veszélyes lehet útra kelnünk, pirkadatig itt maradunk a kompban, holnap pedig útra kelünk, hátha sikerül vészjelzést küldenünk! – mondta Borikk, majd folytatta – Egymást váltva őrködünk!

Mr. Karacas, maga kezdi!

Vigyen magával fézer pisztolyt! – adta ki a parancsot a holografikus Hadnagy.

A daktari nem ellenkezett, majd fogta és a fegyver tartóból elővett egy fézer karabélyt, majd megkezdte a őrködést a hajóroncs bejáratánál.

Weyoun éppen próbálta összegyűjteni azokat a dolgokat, eszközöket, amik még használhatónak bizonyultak a kompból.

- Mit gondol Hadnagy, túl éli Mr. Mareq a sérüléseit? – érdeklődött a vorta.

- Ne aggódjon Mr. Weyoun, ha sikerül üzenetet küldenünk, a COLOMBUS hamarosan a segítségünkre siet majd! Bár, be kell, valljam őszintén, minél később kap segítséget Mr. Mareq, annál nagyobb a kockázat! – válaszolt a TSH.

- Én is kérdeznék Öntől valamit Mr. Weyoun! – érdeklődött a hologram, amire a vorta visszajelezte, hogy kérdezhet – Parancsoljon Borikk Hadnagy, kérdezzen! – válaszolt Weyoun.

- Mint tudja, engem nem sokkal a COLOMBUS indulása előtt aktiváltak, tehát a Domínium elleni háborúról csak lexikális tudásom van az adatbázisomban, így megértheti, hogy nincs ellenérzésem a Domíniummal kapcsolatban. Számomra az Alapítók, a Vorták, a Jem’Hadar ugyan annyira tárgyilagosan kezelendő fajok, mint a Klingonok vagy a Romulánok. Ugyanakkor a kialakult körülmények valóban aggodalomra adnak okot és kevéssé tűnik véletlennek, hogy egy ismeretlen eredetű segélyhívásról kiderüljön, hogy Domínium-i sugárzás, főként, hogy aztán egy idegen műhold vagy fegyver lelője a kompunkat! Ne értsen félre, nem vádolom Önt semmivel, de mint rangidős csillagflotta tiszt és Taktikai Segéd Hologram, muszáj tudnom a ránk leselkedő veszélyekről! – magyarázta a TSH.

Weyoun időközben összeszedte, amit talált és a komp hátsó részébe pakolta, majd amikor a hologram befejezte a mondani valóját, a vorta leült vele szembe, a kelonai Hadnagy mellé.

- Értem az aggodalmát, Hadnagy! De higgye el nekem, hogy semmit nem tudok erről a vészjelzésről. A Háború során alkalmazta a Domínium felderítése ezt a jel frekvenciasávot, pontosan azért, mert ebben minden amplitúdó jellemző meg van, amivel egységesen dekódolni tudtuk az Alfa Kvadráns béli fajok üzeneteit. – magyarázta Weyoun, miközben Borikk közbe vágott – Tehát, egy univerzális kódjel? – kérdezte a hologram.

- Pontosan! Mivel Mareq Hadnagy nem tudta jobban felerősíteni a szubtéri jeladást, ezért gondoltam, hogy a jel kitisztítása segíthet. Semmi többet nem tettem! Mindamellett, Mareq Hadnagy volt az első a legénység tagjai közül, aki barátkozni kezdett velem, amikor a COLOMBUS fedélzetére kerültem, azóta Ő és Mr. Kŏnu, akik barátként kezelnek a hajón! Gondolja, hogy ártani akartam volna egy barátomnak?

Szerénységgel mondom, hogy mi, Vorták nagyon sok fajhoz képest erősebben ragaszkodunk a következetességhez, valamint a Kapitány jóvoltából, most már a COLOMBUS legénységéhez tartozom, tehát semmi értelme nem lett volna, hogy csapdába csaljam Önöket! – magyarázta fáradtan a Vorta.

- Köszönöm Mr. Weyoun! – válaszolt a TSH.

- Találkozott már korábban ilyen vagy ehhez hasonló műholddal? – kérdezte a hologram még a vortától.

- Nem találkoztam ilyen bolygó védelmi fegyverrel! A Domínium nem használt a Háború során ilyen jellegű fegyvereket… a tűzerőt a hajóink, a katonai erőt a Jem’Hadar-ok biztosították. Sokkal inkább hasonlított egy fegyverre, amit a Kardassziaiak fejlesztettek ki. Egy önműködő drón, ami nagy erejű diszruptorokkal volt felszerelve… de ez valahogy más volt! – válaszolt Weyoun.

- Hmmm… igen…hmmm – gondolkozott a hologram, majd folytatta – tudom, mire gondol, valóban van némi hasonlóság, de aligha Kardassziai gyártmány volt a műhold, vagy fegyver, ami lelőtte a kompot.. – válaszolt Borikk.

- Domínium fegyver sem lehet, hiszen mit keresne ilyen messze a Béta Kvadráns belsejében egy Domínium fegyver, Főként, hogy évtizedek óta vége a Háborúnak. – folytatta a hologram gondolat menetét a vorta, miközben kicserélte a kelonai bajtársuk borogatását.

- Mr. Weyoun, Ön részt vett a háborúban? – kérdezte Borikk.

- Nehéz erre a kérdésre válaszolni Hadnagy! Gondolom, a Föderációs adatbázisa tartalmaz információkat a Vorta fajról? –

- Természetesen! – válaszolt közbe a hologram.

- Akkor tudja, hogy az Alapítók annak érdekében, hogy folyamatosan biztosítani tudják a Jem’Hadarok felügyeletét, elkezdték klónozni a Vortákat. Én magam a magát Weyoun-nak nevező egyed másolata vagyok. Abból is a kilencedik. –

- Ugyanakkor Domínium elleni háborúból fenn maradt hírszerzési adatok és harctéri jelentések szerint, a végső ütközetet megelőzőn a Deep Space Nine űrállomás egyik tisztje, a klingon származású Worf Hadnagy ölte meg az utolsó Weyoun klónt, aki a női Alapító társaságában volt a Kardasszia Egyen. – mesélte a saját tudás bázisából a hologram.

- Ez a feljegyzés vélhetően igaz. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenie, hogy a Föderáció hírszerzése, a 31-es Szekció a Kardasszia Egy felszabadításával párhuzamosan támadást indított az Adarak Rendszerben található Domíniumi klónozó gyár ellen, ahol fogjul ejtettek egy klónt, de erről nem osztottak meg információkat a Föderációs vezetéssel. – mondta Weyoun.

- Weyoun 9. klónját, aki Maga. – állapította meg a hologram.

- Pontosan Hadnagy! Azt tudnia kell, hogy az Alapítók úgy készítették a vorta klónokat, hogy a korábbi klónok tudása tovább öröklődött az új klónba, de az új klónt csak akkor állították szolgálatba, ha valami oknál fogva a szolgálatban lévő klón visszafordíthatatlanul megkárosodott. Mivel a 8. Weyoun klón megsemmisítése a Háború utolsó perceiben zajlott, így az ő memóriája nem került feltöltésre az érlelő kamrámban, így amikor a 31-es Szekció katonái elraboltak, nem tudhatták, hogy a 8. Weyoun tudása hiányzik belőlem. – magyarázta a vorta.

- A több mint huszonöt éves fogság alatt az Alapítóknak eszükben sem volt, hogy megkeressék az utolsó Weyoun klónt, pedig elődjeim odaadó hűséggel szolgálták az Alapítókat, így joggal gondolhatja Hadnagy, hogy fogságom alatt volt időm azon gondolkodni, hogy mégis mennyire van szüksége egy vortának arra, hogy szolgálja a Domíniumot, vagy az Alapítókat. – mondta közönyösséggel a hangjában Weyoun.

- Értem önt Mr. Weyoun! Érdekes élettörténete van, azt meg kell hagyni, mindazon által el kell, mondjam, hogy semmiképpen sem értek egyet a 31-es Szekció módszereivel! – válaszolta a TSH.

Miközben beszélgettek gyorsan telt az idő és az első őrködést vállaló Karacas ideje lejárt, így visszatért a kompba, így a beszélgetés utolsó fél óráját végig hallgatta ő maga is  a komp zsilipjénél, de nem szólt közbe. Amikor a hologram és a vorta befejezték az eszmecserét, akkor lépett a fedélzetre a daktari férfi.

- Most maga Weyoun! – mondta Karacas sokkal barátságosabb hangnemben, mint korábbi beszélgetésükkor, majd befele menet a kezében lévő fézer karabélyt átnyújtotta a vortának, aki átvette majd elindult, hogy folytassa az őrködést.

Az éjszaka csendesen telt az űrkompban és környékén, bár Weyoun-nak furcsa érzése volt, és kifejezetten várta, hogy reggel véget érjen az őrködés, mivel többször úgy tűnt számára, mintha valakik figyelnék őt és a társait. Ezt a gondolatot igyekezett elnyomni azzal, hogy a lezuhanásuk következményeképpen a vadállatokat oda vonzhatta a zaj és a törmelék, de jobban szerette volna, ha mihamarabb véget ér az éjszakai őrsége.

Az éjszaka sötétje lassan kezdett fakulni, a fák koronái felett már világosodott az égalja, és a vorta érezte, hogy kimerültségét fokozza az éhsége is.

Már készült arra, hogy visszatérjen úti társaihoz a Komp belsejébe, amikor egy váratlan dolog láttán teljesen ledermedt.

 

Miközben Weyoun őrködött az éjszaka második felében, Karacas tudott pihenni, Borikk Hadnagy pedig folyamatosan figyelte Mareq Myrian állapotát.

Még pirkadat előtt történt, hogy a kelonai férfi rövid időre magához tért.

- Túléltük? – kérdezte nehezékesen kiejtve a szavakat, de Borikk megnyugtatóan nézett rá.

- Nem hazudok Önnek Hadnagy, nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, és sajnos se Mr. Weyoun se Karacas nem jobb orvos, mint én, így nem tudtunk csodát tenni, de minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy meggyógyulhasson! – válaszolt a hologram.

- Minden bizonnyal így van! Köszönöm! – válaszolta, majd lassan ismét álomba merült.

Már a pirkadat fényei elkezdtek beszűrődni a roncsba, amikor Karacas is felébredt. Először csak Weyoun hangját hallották, amint azt mondja valakinek, hogy álljon meg, majd néhány másodperccel később a vorta férfi megjelent az űrkomp bejáratánál lefegyverezve, feltartott kezekkel, mögötte pedig felfegyverzett katonák, amik Karacas korábbi elméletét készültek igazolni.

Miközben a hajó belsejébe kísérték Weyoun-t, egy Jem’Hadar katona lépett előre a vorta mögül.

Amikor a vorta oda ért a társaihoz, Karacas gyilkos tekintettel nézett Weyoun-ra.

- Ezért még megölöm! – fenyegette meg a daktari a másik idegent, de Borikk Hadnagy intett a karjával, hogy fejezzék be civakodást.

 

- Csendet! – utasította a társaságot a katona, majd Borikk lépett előre, hogy beszélhessen a Jem’Hadar vezetővel.

- Borikk Hadnagy vagyok, a USS COLOMBUS Föderációs Csillaghajó Taktikai Főtisztje! – mutatkozott be a TSH.

- Azt mondtam, hogy csendet! – utasította ismét a Jem’Hadar tiszt a hologramot, majd a fegyverével megpróbálta leütni Borikk-ot, de a hologramon áthaladt a szilárd anyag, ezen az idegen kellően meglepődött.

- Segéd hologram vagyok, nem tud megütni! – adta meg a választ a TSH.

Az idegen katona ezután gondolkozni kezdett, végül úgy döntött életben hagyja a foglyokat.

- A Vorta a foglyod Föderációs hologram? – kérdezte az Jem’Hadar.

- Nem! Mr. Weyoun önszántából tartott velünk. – válaszolt Borikk, majd folytatta – Lezuhant a kompunk… - de mielőtt tovább mondhatta volna, a katona ismét belé folytotta a szót.

- Vele akarok beszélni! – mondta az idegen katona, mivel Borikk úgy látta, hogy nem tud jobban szót érteni a Jem’Hadar katonákkal, ezért inkább hagyta, hogy Weyoun beszélhessen a vezetőjükkel.

Weyoun furcsán kellemetlenül érezte magát, a legfurcsább érzés az volt számára, hogy annak ellenére, hogy számára mondhatni ismerősök vették körül, mégsem érezte magát otthonosan a katonák gyűrűjében.

- Vexar’Trex vagyok, a Gamma ezred Elsője! – mutatkozott be a Jem’Hadar katona.

- Weyoun 9. klónja! – viszonozta a bemutatkozást kicsit ódzkodva a vorta, majd folytatta – Maga itt a vezető? – kérdezte.

- Az Origó vezet bennünket, amióta meghalt a Vortánk. Ha karja, elé kísérjük! – válaszolt a katona.

- Mi lesz a t… Föderációsokkal? – kérdezte a vorta.

- Az Origó dönt a sorsukról! – válaszolt a Jem’Hadar, majd intett a katonáinak, hogy szedjék össze a legénység másik három tagját is, a Jem’Hadar katonák így is tettek, Karacas-t és Borikk-ot egymás mellé kísérték, Mareq Myrian-t pedig a karjainál fogva felállították és egy hordozó eszközre tették az űrkompon kívül, majd a fegyveresek utasították a csapatot, hogy induljanak.

Miközben a fövenyesben meneteltek, Weyoun el volt választva társaitól, közöttük, több katonai is állt.

Karacas legszívesebben kitört volna és megpróbálta volna megölni az összes Jem’Hadart, de tisztában volt vele, hogy a Jem’Hadar katonák egy olyan mesterségesen létrehozott faj, akiket a Domínium fegyverként használt.

 

Több mint két órás menetelést követően elértek egy településhez.

A zászlóalj egy része leszakadt és egy katonai bázisra tartott, míg a Gamma Ezred Elsője és a Föderációs fogjok a városba tartottak.

Látszólag egy nagy populációjú városba kísérték a Domínium katonái a Weyoun-ékat, de a településen csak Jem’Hadar-okat láttak. Az épületek látszólag úgy néztek ki, mintha űrhajók darabjaiból és helyi anyagokból készültek volna.

A legjobban akkor lepődtek meg, amikor gyerekek futottak el az utcán a csoport mellett. Amikor a gyerekek a katonák elé értek, tisztelegtek az Elsőnek és a többi Jem’Hadarnak.

- A győzelem az élet! – harsogták a gyerekek tisztelgés gyanánt a Jem’Hadarok harci szlogenjét.

A város központjában egy kiemelkedő épületbe kisérték Weyoun-t, Borikk-ot és Karacas-t. Mareq Hadnagyot azonban máshova szállították.

Borikk próbálta megkérdezni, hogy hova viszik a társukat, de a katonák, akárcsak ha némasági fogadalmat tettek volna nem válaszoltak, majd hamarosan egy cella gyűrűbe kísérték mind hármójukat.

 

A COLOMBUS fedélzetén az elmúlt pár napban nyugalom volt, szinte eseménytelenül zajlott az élet. A csillaghajó abba az irányba tartott, ahol a randevú pont volt megbeszélve a felderítő csapattal.

Orvell Kapitány a 2-es Holo fedélzetről érkezett szolgálatba, ahol előtte régi barátjával, Dr. Sanders-szel lég labdáztak.

Amikor a Kapitány a Hídra lépett, Naomi köszöntötte.

- Jelentést Parancsnok! – kérte az Elsőtisztjét.

- A rendszerek száz százalékon működnek, a hajó állapota kiváló, igazság szerint minden rendben Uram! – jelentette Naomi.

- Köszönöm! – válaszolta Orvell, majd folytatta – A Felderítő csapat? – érdeklődött a Kapitány.

- Még nem jelentkeztek. – válaszolt Wildman Elsőtiszt.

- Zászlós, mennyi idő múlva érünk a megbeszélt találkozó ponthoz? – kérdezte Orvell.

Bryce zászlós megnyomott pár gombot az előtte lévő érintő panelen, mielőtt válaszolt volna.

- Még negyed óra Kapitány! – mondta a nő.

- A távérzékelők, nem jelzik az űrkomp jelenlétét a megadott koordinátákon. – jelentette Omok Zászlós.

- Biztosan késnek! Ha szerencsénk van, annyi dilithiummal térnek vissza, ami bőségesen elegendő lesz a készleteink feltöltéséhez! – válaszolt elégedetten Orvell Kapitány.

- Folytassák! – adta a parancsot Natheniel miközben helyet foglalt a kapitányi székben, ezután mindenki tette a dolgát.

- Mit mondd Icheb? Hogy bírja a transztér generátor az ugrásokat? – kérdezte a mellette helyet foglaló Elsőtisztet.

- Állítólag sikerült felerősíteni a szigetelő mezőt, így néhány másodperccel tovább tudunk haladni a transztrében, de még Nyolcassal tesztelik a rendszereket. – válaszolt Naomi Wildman.

Miközben beszélgettek a COLOMBUS a megadott koordinátákhoz ért, visszatértek normál sebességre.

- Kapitány, a kompnak nyoma sincs! – jelentette Omok Zászlós.

- Ez különös, már rég itt kellene lenniük. Keressen jelző bójákat vagy szubtér nyomokat! – Adta az utasítást a Kapitány.

Rövid szkennelés után Omok Zászlós jelentette, hogy találtak egy mélyűri jelző bóját, ami Föderációs jeleket sugárzott.

- Ezek szerint fogtak egy vészjelzést és oda mentek. Itt várjuk őket, ha huszonnégy órán belül nem térnek vissza, akkor utánuk megyünk! – adta ki az utasítást Orvell Kapitány.

 

A felderítő csapat három tagjára két Jem’Hadar katona vigyázott, miután bezárták őket egy gyűrű cellába.

Karacas fel, s alá mászkált miközben próbálta felmérni a helyet, ami körbe vette a cellájukat. A daktari férfi láthatóan zaklatott volt.

- Az az egy szerencséje Weyoun, hogy magát is ide zárták… különben biztos, hogy az utolsó Weyoun klónnak is eltörném a nyakát! – provokálta a daktari ingerülten a vortát.

- Az erőszakos fenyegetőzésével nem rémít meg Karacas! Jelenleg sokkal aggasztóbb dolgokkal állunk szemben, mint a maga ostoba utálkozása! – válaszolt vissza Weyoun a provokációra.

- Ezzel egyet kell értenem Mr. Karacas, semmi haszna, ha most egymást provokálják. – mondta higgadt hangon a hologram társuk, majd Weyoun-ra nézett – Mint, azt korábban is mondtam Önnek, a programom tartalmazza az összes feljegyzést a Domínium háborúról, így az összes taktikai jelentést, mindenféle egyéb vizsgálati jelentéseket, amiket a Föderációs tudósok végeztek akkoriban, ezek alapján úgy tudtam, hogy a Jem’Hadar katonák szolgálták a vortákat, sőt engedelmességgel tartoztak nekik… ennek ellenére Önt fogolyként kezeik. Ez némi képpen aggasztó. – vetette fel az észrevételeit Borikk Hadnagy.

- Pontosan erre céloztam az előbb daktari barátunknak. – válaszolt Weyoun egyetértően – Az örökölt emlékek alapján tudok olyanról, hogy voltak lázadó Jem’Hadar sejtek, akik azt gondolták fellázadhatnak a Domínium ellen, voltak akik megölték a vorta vezetőjüket, de ezek a katonák valahogy másképpen viselkednek, mint amire úgymond emlékszem. Éppen ezért osztom az Ön aggodalmát Hadnagy! Nincs veszélyesebb mint mikor egy fegyver önálló életre kell… ha a Jem’Hadar-ok elveszítik a kontrollt, ki tudja, hogy mire lesznek képesek?!

Ami szintén érdekes, hogy nem szokványos az életmódjuk. Emlékszik a gyerekekre az egyik utcán? – kérdezte Weyoun a TSH-t – Normális esetben ezeknek a gyerekeknek egy kiképzésen kellett volna lenniük, ahol a közel harcara tanítják őket, de ha éppen a gyakorlatnak vége is volt, fegyelmezetten kellett volna haladniuk egyik helyszínről a másikra, nem pedig így…kaotikusan… ez abszolút nem vall a Jem’Hadar-ra! – magyarázta Weyoun a társainak.

- Gondolja, hogy a műhold, ami lelőtte a kompot azért tette, mert így akarták megvédeni magukat? – kérdezte Borikk.

- Nem tudom megmagyarázni Hadnagy! De véleményem szerint a műhold nem Domínium fegyver! Vagy olyan, amit azután készítettek, ahogy engem elrabolt a 31-es Szekciójuk a klónozást követően. – válaszolt a vorta.

- Köszönöm Mr. Weyoun! A Jem’Hadarról rendelkezésre álló információim szerint végzett taktikai számításaim alapján, 92% az esélye, hogy hamarosan egyikünket az elöljárójuk elé viszik… Bármelyikünket is viszik kihallgatásra, az a legfontosabb, hogy többlet információt sikerüljön szereznünk arról, hogy miért vannak itt, hogy kerültek ide, mi a céljuk és övék-e a műhold? – magyarázta a feladatot Borikk Karacas-nak és Weyoun-nak.

- Illetve, hogy megtudjuk, hogy hova vitték Mareq Hadnagyot! – tette hozzá még Weyoun, aki némi képpen aggódott tiszttársuk miatt, amióta külön helyszínre szállították a katonák a súlyosan megsérült kelonai tisztet.

 

- Pontosan! – válaszolt Borikk, majd nem sokkal ezután az Első érkezett másik két katona kíséretében a gyűrű cellához, majd a karján lévő távvezérlővel deaktiválta az erőteret.

- Origó látni akarja magát! Kövessen! – mondta az Első.

Weyoun engedelmeskedett a Jem’Hadar vezető utasításának, majd átlépte a gyűrűt, közben Borikk-nak vissza kellett tartania a daktarit, aki egyre indulatosabban viselkedett.

A gyűrű cellától a központi épület egy másik részébe kísérték a vorta klónt, majd végül egy teremhez értek, ami egy űrhajó korábbi parancsnoki hídja lehetett.

Weyoun-nak egy újabb érdekes dolog szúrt szemet, mégpedig, hogy a terem oldalából kivágtak egy darabot, hogy kilátást nyithassanak a városra, mely körbe vette az építményt.

A teremben több Jem’Hadar is tartózkodott, akik egy fehér ruhás jellegzetesen nem harci páncélra emlékeztető viseletet hordó Jem’Hadar-t álltak körbe.

Amikor beléptek a terembe az Első tisztelgett.

- A győzelem az élet! – mondta az Első, majd folytatta – Origó, meghoztam a vortát, akit a társaival a lezuhant űrkompnál találtunk! – jelentette.

Az Origó láthatóan egy idősebb Jem’Hadar volt.

- Rendben Vexar’Trex! Most távozzanak! – intett a karjával, ezzel adta ki az utasítást az idősebb idegen.

A többi Jem’Hadar engedelmeskedett az Origónak.

- Hogy hívják? – érdeklődött a Jem’Hadar férfi.

- Weyoun vagyok. Pontosabban a Weyoun egyed kilencedik klónja! – válaszolt a vorta.

- Igen, a klónozó üzemek… Érdekes lehet ilyen formában a halhatatlanság! – elmélkedett a másik férfi.

- Szolgáljuk az Alapítókat! – válaszolt Weyoun, miközben hódolatául széttárt karokkal enyhén meghajolt.

- Alapítók… de rég hallottam ezt a szót! – mondta az idősebb elmerengve, majd tekintetét a vortára szegezve folytatta - Valóban? Maga az Alapítókat szolgálja? – kérdezte érdeklődve – Melyik Önök közül az Alapító? Vagy Elcserélt? – kérdezte az Origó.

Weyoun vett egy mély levegőt a válasz előtt.

- A társaim nem Alapítók se nem Elcseréltek! – válaszolt.

- Meglehet, hogy ez a szerencséjük! Ellenkező esetben már valószínűleg halottak lennének! – válaszolt a Jem’Hadar vezető, ezen picit elcsodálkozott a vorta, de külsőleg nem adta jelét, mely üzenet volt mind a két félnek.

- Maga más, mint a mi vortáink voltak! Mi történt az elmúlt években? Megnyerte a Domínium a háborút? Része lett a Föderáció a Domíniumnak? – tette fel kérdéseit az Origó.

- Ez egy hosszú történet, de bármi is történt, az nem az itt lévő Jem’Hadar-on múlott, ezt azt gondolom, nyugodtan kijelenthetjük! – válaszolt rébuszokba Weyoun.

- Éles a nyelve Vorta! Ahhoz képest, hogy egyetlen testőre sincs! – jegyezte meg az Origó Weyoun viselkedését.

- Igaza van! Kezdjük tiszta lappal, azt javaslom! – válaszolt a vorta, ezt elfogadhatónak találta az idősebb Jem’Hadar is.

- Ki maga? Miért hívják Origónak és Miért vannak itt, miért nem szolgálják a Domíniumot? – tette fel első kérdéseit Weyoun.

- A nevem Jarg’hal. Én vagyok a Gamma Hadtest Elsője. Huszonhét évvel ezelőtt, amikor a Föderáció lezárta a Féregjáratot az Alfa Kvadránsba, az Alapítók másik utat kerestek az utánpótlási seregek áthozatalára. Sikerrel jártak, mert találtak valami féle mesterséges szubtérfolyosót, ami egyenesen a Föderáció szívébe, a Földhöz vezetett. Legalább is erről szólt a hírszerzés anyaga. Az Alapítók végső csapást akartak mérni a Föderációra, ezért egy teljes inváziós flottát indítottak útra… - mesélte az idős Jem’Hadar.

- Ez volt a maguk Gamma Ezred… - vágott közbe Weyoun.

- Gamma Hadtest! De amikor az Inváziós flotta megérkezett, meglepődve tapasztaltuk, ez nem a Föderáció központja, ez nem a Földbolygó. – folytatta a Jem’Hadar – Több ezer hajónk, egy anyahajó és több csatacirkáló érkezett ide. De volt itt valami, ami nem látott minket szívesen…

Sorra, egymás után pusztultak el az olyan csatacirkálók, amikkel szemben a Föderációs fegyverek semmit nem értek volna… Ekkor már késő volt... -

- A Műhold… - jött rá Weyoun.

- Így van! – helyeselt az Origó, majd folytatta – a hajóink nagyrésze lezuhant a bolygóra, sok túlélő volt, de akárhányszor megpróbáltuk elhagyni a bolygót, a Műhold elpusztította a hajóinkat. Több próbálkozás után végül feladtuk, és elkezdtünk városokat létrehozni. Elkezdtünk alkalmazkodni a Világhoz, ami az otthonunk lett. – magyarázta Jarg’hal.

- Hol vannak a Vorták? Hogyan jutnak Fehér-Ketracelhez? – érdeklődött a vorta.

-  A Gamma Hadtestet úgy tervezték az Alapítók, hogy egy második frontot nyitott volna a hadszíntéren, tehát mindennel ellátták, amire szükség lett volna ahhoz, hogy súlyos csapást mérjünk az emberekre. Volt Parancsnoki bázishajó, vorta klónozó, Jem’Hadar keltető, és Fehér-Ketracel gyártó is. A műhold támadása után minden gépünk lezuhant, de a veszteségek nem voltak annyira jelentősek. A Gamma Hadtestet egy Alapító vezette, vele tartott tíz vorta is. – mesélte az Origó.

- Ők hol vannak most? – kérdezte Weyoun, bár szinte biztos volt a válaszban.

- Néhány hónappal a lezuhanásunkat követően az Alapító megbetegedett, az állapota rohamosan romlani kezdett, a vorták nem tudtak rajta segíteni…

Gondoljon bele, amikor a Jem’Hadar-ok ezrei azt látták, hogy egy általuk istenített Alapító elpusztul, miként inoghatott meg a beléjük programozott hitük. A vorták a leghűségesebb Elsőkkel elbarikádoztatták a parancsnoki hajóban magukat, megvonták a Fehér-Ketracelt. Rövidesen véres mészárlás kezdődött, ahol a vortákat és a hozzájuk lojális Elsőket kivégezték…

De ez már a múlt Weyoun.

Hosszú évek teltek el, elkezdtünk építkezni, a gyártó üzemeket beüzemeltük, létre jöttek az első városok, létre hoztunk egy társadalmat… Alapítók és vorták nélkül! – mesélte az Origó – A Jem’Hadar függetlenül is tud létezni! – mondta, ezen Weyoun kicsit elcsodálkozott.

- Függetlenül? Érdekes gondolat…

Nos, a háborút elveszítette a Domínium, nem sokkal az Önök érkezése után. A betegség nem csak a maguk Alapítóját sújtotta, az egész Lánc megfertőződött. A háború vége előtt összeomlott a szövetségi rendszer, a Kardassziaiak átálltak Sisko oldalára, és megnyerték a Háborút.

A Domínium visszatért a Gamma Kvadránsba, a Háború után lezárták a Féregjáratot és Sisko is eltűnt… amolyan költői igazság szolgáltatás…ha úgy vesszük. – mesélte Weyoun az Origónak.

- Ha ennek híre megy, az veszélybe sodorhatja az új Jem’Hadar társadalmunkat! – válaszolt az Origó.

- Nekünk nem érdekünk, hogy leromboljuk azt, amit az évtizedek alatt felépítettek! Mi is annak a műholdnak köszönhetően vagyunk itt, de majd a hajónk megment minket! – válaszolt a vorta.

- Ha magukért jönnek, akkor azt a hajót is lelövi majd a Műhold! –reagált az Origó.

- Orvell Kapitány majd kitalálja, hogy hogyan mentsen meg mindannyiunkat!... Erről jut eszembe! Az egyik társunk súlyosan megsérült, de őt máshova vitték, mint minket. Tudni szeretném jól van-e? – érdeklődött Weyoun.

- A Kapitánya ugyan úgy fog járni, mint mi! De bízzon a Föderációs szerencsében, abból sok jutott nekik.

Ami a társukat illeti, az egyik szanitéc állomásra vitték. Amint jobban lesz, csatlakozik magukhoz. – válaszolt az Origó.

Weyoun elgondolkozott, úgy érezte, hogy vissza kell nyúlnia az örökölt tudásához, azokhoz a diplomáciai módszerekhez, amit az előtte lévő Weyoun klónok szereztek a Domínium szolgálatában.

- Origó, mondjon el nekem még valamit. Hogy építették fel a társadalmukat? Mik a szabályok, a hierarchia? Mivel másabb az Origó, mint egy Első? – kérdezte a vorta.

- A Felszabaduláskor én Második voltam. Az első a vortákat védte, de ennek a végét már ismeri, így én lettem az Első. De Jem’Hadar nem több ezres tömegekben él, mozog, mi harci egységekre lettünk kiképezve, így amikor kiléptünk a Domínium árnyékából, létre kellett hoznunk egy új társadalmat. Értelem szerű volt, hogy mivel én lettem az új Első, az elsőm megölése után, én vezessem a Jem’Hadar-t! De szét kellett osztanunk a népességet, hogy nagyobb területeket vonhassunk birtokba. Így lettek újabb Elsők és az Elsők elsője az Origó nevet kapta, mindennek a középpontját.

Városokat építettünk és megtanultunk élni, nem mint a Domínium szolgái, hanem mint Jem’Hadar. – válaszolt Jarg’hal.

- Nos Weyoun, most térjen vissza a társaihoz, hamarosan döntünk a sorsukról. – mondta az Origó, majd behívatta az őröket, akiknek kiadta utasításba, hogy kísérjék vissza Weyoun-t a társaihoz a gyűrű cellába.

 

Mire visszakísérték Weyoun-t a cellájához, Karacas és Borikk már kíváncsian várták, mi történhetett a vortával, majd miután lekapcsolt a sugárpajzs, csatlakozott társaihoz a vorta is.

 

Az Origó összehívta a Jem’Hadar Vezérkart, ők látták el az ítélkezést a vitatott ügyekben.

Jarg’hal elmesélte mindazt, amit Weyoun-tól hallott, de a Vezérkar többi tagja alig osztotta az érdeklődést a helyzet iránt.

- Ez egy vorta! Lét elemük az ármánykodás! Nem bízhatunk benne! – mondta az egyik Első.

- Ráadásul Föderációsokkal utazott egy hajón, látszólag barátságban vannak! Ha igaz az, amit a Domínium bukásáról mondott, még több okunk van arra, hogy végezzünk velük! – Mondta a Fehér-Ketracel gyár Elsője.

Erre Origó reagált.

- Ne feledd, mi már nem a Domíniumot szolgáljuk! Ha valóban igaz, az, hogy az Alapítók elveszítették a háborút a Föderáció ellen, még nagyobb esély számunkra arra, hogy az itt élő fajok elismerjék a Jem’Hadar függetlenségét!

Gondoljatok bele, ha itt szabadon élhetünk, ezt a szabadságot elvihetjük majd a Gamma Kvadránsban szolgaságban élő társainknak! Felszabadíthatjuk őket az Alapítók és a Vorták rabigája alól! – mondta a legöregebb Jem’Hadar.

- Elment az eszed Öreg! – vágott közbe indulatosan Vexar’Trex, az Első, aki fogjul ejtette Weyoun-t és csapatát – Soha nem fogjuk tudni elhagyni ezt a bolygót! Hiszen tudod, hogy a műhold azonnal megsemmisít minden féle légi járművet, ami eléri a kritikus magasságot! – mondta a fiatalabb Első.

A kijelentés sértő volt és ezen sokan meglepődtek a Vezérkarban, de a Vexar’Trex-et támogatók többen voltak, mint akik Jarg’hal-al értettek egyet.

 

Az Origó tisztségében lévő Jem’Hadar férfi mindig is előrehaladott gondolkodású volt sok társához képest. A társadalmi rendszer kialakításában hatalmas szerepe volt a haladó gondolkodásának, bár többször tiszt társai akadályozták vagy tartották vissza az újabb és újabb reformok bevezetésétől.

 

- Első, tiszteletben tartom a véleményed, hiszen én utánam voltál a Harmadik, mikor én Első lettem, téged neveztelek ki utódomnak. Amikor Origó lettem, követtél engem Elsőként!

Ahhoz, hogy társadalmunkat építhessük, kellenek a viták és érvek, de ha még egyszer ilyen formán szembe szegülsz az Origóval, esküszöm, hogy a fejed a város szélére tűzettem! – mondta válaszként az Origó.

Vexar’Trex megszégyenülve, csendben hallgatta tovább a tanácskozást.

- Mi legyen hát a sorsuk? – kérdezte az egyik Vezérkari tag a döntésről való szavazás kezdeményezéseként.

- Azt javaslom a Vezérkarnak, hogy küldjünk segélykérő üzenetet a Föderációs hajónak, hátha segítenek elpusztítani a műholdat! – javasolta az Origó.

Vexar’Trex jelzésképpen azzal, hogy nem ért egyet a szavazással, felállt az asztal mellől és távozott a teremből, őt követték a hasonló gondolkodású Elsők. Így a teremben csak azok maradtak, akik az Origó álláspontját osztották, ők pedig megszavazták Jarg’hal javaslatát.

 

A Vezérkari szavazást követően néhány órával később a cella részlegben Jem’Hadar katonák jelentek meg, akik Mareq Myrian hadnagyot kísérték a gyűrűcellához, ahol társai voltak bezárva.

Amikor kikapcsolt a sugármező beterelték a kelonait, akit társai próbáltak meg segíteni.

- Hadnagy, hogy érzi magát? – kérdezte Borikk.

- Sokkal jobban! Bár remélem, hogy Dr. Sanders hamarosan rendel! – mondta mosolyogva még kicsit nehézkesen.

- Mit csináltak magával? Megkínozták? – érdeklődött Karacas.

- Nem kínoztak meg! Egy korház szerűségben látták el a sérüléseimet. Azt mondták, ha nem műtöttek volna meg a zuhanás után, már nem élnék… Köszönöm Önöknek! – mondta a kelonai.

- Csak tettük, amit tenni kellett! – válaszolt a TSH.

- Mr. Weyoun, javítson ki, de házigazdáink nem Jem’Hadar katonák? Legalább is minthogyha, ez rémlene az Akadémiai tanulmányaimból… - érdeklődött Mareq.

- Ez egy hosszú történet Hadnagy! De úgy tűnik, eddig Mr. Weyoun ura a helyzetnek. – válaszolt Borikk.

 

A USS COLOMBUS parancsnoki Hídján várták a felderítő csapat jelentkezését vagy visszaérkezését, de nem történt semmi, így Orvell Kapitány kiadta a parancsot, hogy a hajó induljon a jelzőbójában hagyott üzenet alapján a felderítők után.

A Föderációs csillaghajó a megadott koordinátáknak megfelelően érkezett a csillagrendszerbe, ahol visszatértek a normál térbe.

- Jelentést Zászlós! – utasította Naomi Wildman Omok Zászlóst.

A vulcani nő elvégezte a távérzékelőkkel a naprendszer letapogatását.

- Az érzékelők szerint, van egy ritkán lakott, M típusú bolygó a rendszerben Parancsnok.

A szomszédos bolygó félig megsemmisült, illetve a bolygó közelében sok az űrszemét… hajóroncsok, törmelékek, valamint egy aktív műhold, aminek jelentős az energia tartaléka. – jelentette a Zászlós.

- Távközlési műhold lenne? – gondolkodott el az Elsőtiszt.

- Inkább fegyver Kapitány! – szólt közbe Icheb, aki a Hídon tartozkodott.

Orvell Kapitány a Főgépész érveire volt kíváncsi.

- A szkennerek szerint nagy energia tárolására alkalmas oszcillátor cellák segítik az energia mennyiség tárolását és áramlását, amit egyébként a vörösóriásból gyűjt. A szerkezet felépítése alapján koncentrált energia lövedékek leadására képes. Véleményem szerint, ez egy bolygó védelmi rendszer lehet. – magyarázta Icheb.

Közben Omok Zászlós és Naomi tovább vizsgálták a bolygó körüli teret.

- Kapitány, antianyag hajtómű ion nyomait találtuk, amik egyenesen a bolygóhoz vezetnek!

Egyértelműen a felderítők űrkompja! – jelentette Noami Wildman.

- Icheb? – érdeklődött Orvell aziránt, hogy a Főgépésze mit javasol, mit tegyenek.

- Kapitány, nem javaslom a műhold megtámadását, ismeretlen ötvözetből van a burkolata, nem biztos, hogy hatásosak ellene a fegyvereink…

Ugyanakkor a Deflektorral felerősíthetjük a transzporterek jelerősségét, és azzal fel transzportálhatjuk a felderítőket anélkül, hogy lőtávolba kerülnénk a műholdnak. – javasolta a brunali Főgépész.

Orvell Kapitánynak láthatóan megfelelt ez a terv, így utasítást adott a tiszteknek a feladat végrehajtására.

 

 

Karacas, Borikk, Weyoun és Mareq a cellájukban várták, hogy a Jem’Hadar vezetők miként döntenek a sorsukról

- Két dolgot nem értek Weyoun… - zavarta meg a csendes várakozást Karacas.

- Az egyik, hogy ezek a Jem’Hadar-ok, hogy jutottak ilyen messzire a Béta Kvadránsban, miközben a háború az Alfa Kvadránsban zajlott?

A másik dolog, hogy lehet az, hogy Magát is bebörtönözték velünk együtt? Hiszen maga egy Vorta! Magának engedelmeskedniük kell… nem? – tette fel a kérdéseit a daktari szakács.

Weyoun láthatóan nem volt közömbös a kérdéssel kapcsolatban.

- Nos, daktari barátom, pont ugyanolyan szerencsétlen módon kerültek ide, mint mi. Talán még rosszabb is volt az ő sorsuk!

Ami pedig a második kérdését illeti, ezek a Jem’Hadar-ok régóta nem követik a Domíniumot. Mint, ahogy az az én esetemben is történt, a sok hosszú év alatt átértékelődött bennük is a Domínium iránti hűség… - válaszolt a vorta Karacasnak.

Közben az Origó megérkezett néhány testőrével a cella blokkba.

A COLOMBUS felderítői felálltak a helyükről és úgy várták mire készülnek a Jem’Hadar katonák.

Jarg’hal utasította az egyik őrt, hogy kapcsolja le a gyűrűcella energia mezőjét, amiben a Föderációs tiszteket tartották fogva.

- A Vezérkar úgy döntött, hogy szabadon távozhatnak! – mondta az Origó.

A döntésen a vorta és a daktari férfi lepődött meg a legjobban, egyikük sem gondolta, hogy szabadon fogják őket engedni… élve.

Éppen, hogy elhagyták a gyűrű cellát, egy polaron sugár találta el az Origót, aki egyből a földre zuhant.

Az Origó testőrségét adó Jem’Hadar katonák tüzet nyitottak a náluk lévő fegyverekkel a támadókra, akik a börtön blokk bejáratánál gyülekeztek.

A felderítők megpróbáltak fedezéket keresni és a sérült Origót is a tűzharc sűrűjéből fedezékbe húzták.

A tűz párbaj egyre hevesebb lett, miközben a Jem’Hadar katonák egymásnak feszültek.

Borikk és Weyoun is látták, hogy Jarg’hal haldoklik, miközben a másik két társuk Karacas és Mareq Hadnagy szintén csapdába estek, mivel a tűzharc beszorította őket a fedezéket adó dobozok közé.

Az Origó Weyoun-hoz fordult utolsó erejével, miközben a sebből ömlött a vére.

- Az én utam itt véget ér, de a Jem’Hadar-ok útja csak most kezdődik… A győzelem…az…az élet! – mondta utolsó leheletével az Origó.

Időközben a Vexar’Trex által vezetett katonák majdnem az összes többi Jem’Hadart legyőzték.

- Föderációsok! Adják meg magukat! Senki nem fogja megmenteni magukat! – ordította az Első, miközben a katonái egyre közelebb értek a felderítő csapat tagjainak fedezékéhez.

Az utolsó két Origóhoz hűséges Jem’Hadart is megölték Vexar’Trex katonái, így szabaddá vált az út a foglyokhoz, de amikor az Első oda ért, már csak Jarg’hal holtteste feküdt a fedezék mögött.

- Mit tegyünk? – kérdezte a Második.

- Keressék őket! Gyűjtsék össze az összes szimpatizánst, akik Jarg’hal-al értettek egyet! – adta ki a parancsot, majd folytatta – Még valami, mostantól szólítson Origónak!... Első! – mondta Vexar’Trex az újonnan kinevezett Elsőnek.

A Jem’Hadar katona, aki eddig a rangsorban a Második szerepét töltötte be elő lépett Első-nek, miután az új Origó kinevezte magát.

A Jem’Hadar katonák folytatták a kutatást, de a COLOMBUS felderítőit nem találták meg, ugyanakkor véres leszámolásba kezdtek azok ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy Jarg’hal-al szimpatizáltak.

 

A felderítő csapat tagjait az Egyes Transzporter Állomásra teleportálták, még azelőtt, hogy a Vexar’Trex vezette Jem’Hadar katonák elfogták volna őket.

Orvell Kapitány és egy orvosi egység érkezett a transzporter állomáshoz.

- Az utolsó pillanatban Kapitány! – mesélte hálásan Borikk Hadnagy, Orvell nyugtázva bólintott.

Az OSH, Robert megállapította, hogy Mareq Myrian-nak azonnal a Gyengélkedőre kell mennie a sérülései ellátása miatt. Karacas is távozott, miközben valami olyasmit morgott, hogy soha többet nem megy felfedező útra.

Weyoun elgondolkodva állt a transzporter dobogó előtt, miközben azon járt az agya, amit az Origó mondott neki a halála előtt.

 

Két nappal később Orvell Kapitány és Weyoun az egyik folyosón találkoztak, amikor a vorta megállította Orvell-t.

- Kapitány, lehet egy kérdésem? – kérdezte Weyoun, amire Orvell természetesen felelte, hogy kérdezzen tőle nyugodtan.

- Megtudhatom, hogy végül mi lett a sorsa a műholdnak, ami lelőtte az űrkompunkat? – kérdezte Weyoun.

- Nos, Mr. Weyoun, Icheb Hadnagy és Borikk Hadnagy javaslatára nem bántottuk a bolygó körül keringő műholdat. – válaszolt Orvell.

- Értem! Köszönöm Kapitány! – válaszolta a vorta, de mielőtt távoztak volna, Orvell is feltett egy kérdést.

- Olvastam a beszámolóját Mr. Weyoun! Kíváncsi lennék, hogy mit gondol, azok után, ami történt, tovább haladhat a kolónia a függetlenné válás útján? – kérdezte a Földi férfi.

- Nos, Kapitány, azt hiszem, ezt nehéz lenne még megmondani, de annyi bizonyos, hogy ezek a Jem’Hadar-ok már nem a Domíniumot szolgálják… bármi is legyen a sorsuk… - mondta a vorta.

Orvell Kapitány elmerengett a válaszon.

- Nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt gondolnánk… de biztos vagyok abban, hogy a Jem’Hadar vezető felvilágosult gondolkodása tovább él majd azokban, akikkel közösen fektették le a kialakuló társadalmuk alapjait! – válaszolta a Kapitány, majd folytatta – Velem tart az Étkezdébe egy kávéra? – invitálta meg a földi a vortát.

- Köszönöm Kapitány, de várnak a Holo fedélzeten, ha nem bánja! – utasította el finomat az invitálást Weyoun, majd elköszöntek és mindketten indultak a dolgukra.

Amikor Weyoun a Kettes Holo fedélzethez ért, a fali panelen elindított egy programot.

- Computer, indítsd el a „Weyoun9” programot! – adta az utasítást, majd belépett a holo programba, amit ő maga írt.

A program egy Domínium bázis taktikai vezérlő termében játszódott.

Weyoun egy asztalhoz sétált, amikor egy Alapító öltött formát… ezután beszélgetni kezdtek.