Daktari származású civil.
Gyermekkorában átélte a Daktari Genocídiumot, azaz a népe elleni népírtást, amit a Jem’Hadar és a Vorták követtek el a Domínium Háború idején a Daktarik ellen.
Ahogy fajtársai, így ő is telepatikus lénynek született, de a Vorta Vírusnak köszönhetően elvesztette képességeinek nagy részét.
A szerzetesi életmódot ő maga is utazásra váltotta fel, így jelentkezett civil szolgálatra a COLOMBUS legénységéhez.
A Daktarik nem tagjai a Bolygók Egyesület Föderációjának, de kereskedelmi egyezmények vannak a Föderációval és a Ferengikkel. Jellemzően a Daktarik nehezen kiismerhető lények, akik nem bíznak másokban, és az egymással szembeni fenntartások általában véve kölcsönösek.
A galaktikus gasztronómia mindig is közel állt az érdeklődési köréhez, ezért szeretett volna főszakácsként dolgozni. Miután befogadta a COLOMBUS legénysége, Karakas alkotott egy saját holoszimulációt, ami egy szórakoztató komplexum különbféle szórakozási és kikapcsolódási lehetőségekkel a COLOMBUS legénysége számára, míg hosszú utazásuk tart keresztül a galaxison.